|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSzuperzsaruKovács András Bálint
A király (mondjuk a nép) legkisebb fia (egy frissen végzett rendőrtizedes) egy csodakalpagot szerez (fejére pottyan egy atombomba), és ennek segítségével rendkívüli képességeknek jut birtokába. Jaj a banditáknak ezentúl: a szuperzsaru a város másik végéről is megérzi a betörést; hiába lövik szitává, haja szála sem görbül; hiába zuhan ki a huszadik emeletről, talpra esik, mint a macskák; a pohár odaröpül a kezébe, a vasöklű bunyósnak beletörik a vasökle, ha hozzáér; a botlábú őrmesterből Fred Astaire lesz, és a többi, és a többi.
Corbucci jócskán szabadjára engedte fantáziáját, amikor gyermeteg ábrándjait a mindenhatóságról kiélte egy film erejéig. Kevés film van, ahol ennyi idétlenséget hordtak volna össze – és annyi bájjal, mint itt. Igaz, ebben nem kis segítségére volt a rendezőnek Terence Hill, aki jól táplált óvodás ábrázatával vigyorogva nyírja a gengsztereket, miközben senki sem érti, honnan szedte csodálatos képességét, amellyel mindent el tud érni, amit akar. Mint minden csodának, ennek is vannak határai. Ha rendőrünk vörös színt lát, egyszerre elveszti varázserejét. Ebből mindenféle galibák származnak, de aztán persze minden rendbe jön. Igaz, a végén menyasszonya elővigyázatosságból vörösre festi a haját... Egy jó geget azonban kihagyott Corbucci mester. Amikor is barátunk rendőrtársa egy régi rágógumiból felfújt léggömbről leugrik, gondolván, hogy a másik varázserejével úgyis elkapja, valami piros sálba botlik bele mesebeli hősünk, és így mindketten „beszállnak” a Földbe. De nemcsak beleszállnak, hanem ki is lyukasztják, és kijönnek a földgömb másik oldalán – épp a Népi Kínában. Mármost a rendező éppenséggel úgy is befejezhette volna a filmet, hogy innen nem kerülnek soha haza, mert hősünknek megáll a tudománya, hiszen itt minden vörös...
Dehát, ugye Amerika...
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 861 átlag: 5.57 |
|
|
|
|