KERESÉS

ARCHÍVUM/TARTALOM

LAPOZÓ

Év

1979/december

• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta

bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez

Láttuk még

Szóljon a rock

Lajta Gábor

Mit tehet egy film, ha a rockzenéről szól? Vagy megpróbálja a maga módján bejárni a színpad előtti és a színpad mögötti világot (erre tett kísérletet például a magyar Kopaszkutya és az angol Üvegtörők), vagy lefilmez egy koncertet közömbössé injekciózó fényképezéssel és vágással, kerülve mindent, ami manipulálhatná a nézőt.

A Szóljon a rock az utóbbi típusba tartozik. Vitathatatlan tárgyilagossággal (amennyire persze egy film egyáltalán tárgyilagos lehet) állítja elénk az AC/DC együttes 1979-es koncertjét. És ezzel az értékelés céltáblájává rögtön a zenekart teszi, ezt a zeneileg és szövegeit tekintve is cinikusan közömbös együttest, amely vadságában is a legszalonképesebb, s amelyet láthatólag nem érdekel más, mint az öntetszelgő színpadi hipnózis.

Házfalakon, tinédzserek táskáin, jelvényein láthatjuk az „egyenáram-váltóáram” zenekarának nevét; a film várható sikerét tehát valószínűleg nem rontom azzal a megjegyzéssel, hogy a koncert egy nagyot durranó léggömbhöz hasonlít.

Mert a beat-zene a lázadás zenéje, nem pedig – mint a Szóljon a rock is – cirkuszi produkció, érzéstelenítés, indulatlevezetés a semmibe.

Végül tehát ez a film is manipuláció: fenntartás nélküli részvényese egy nagy üzletnek.