|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSzuperexpresszZsilka László
Nincs unalmasabb valami, mint egy szemmel láthatóan borzasztó érdekfeszítőnek szánt bűnügyi film, amely végül semmiféle izgalmat nem vált ki a nézőben. Nemcsak azért, mert a téma már untig ismert: ha a banditák nem kapják meg a pénzt, robban a bomba, ezúttal egy szuperexpresszen. Hanem azért is, mert a Szuperexpressz szereplőinek játéka színtelen, a rendezés együgyű. (Persze, nem tudjuk, hogy a japán közönség körében miként hat a szituációtól független, állandó rezzenéstelen arc, a semmibe révedő tekintet – történjék bármi.) Ez a stílus, ebben a filmben, inkább komikus, mint drámai. És a rendező hiába veti be a nyugat-európai tucat-krimikből ismert összes hatáskeltő elemet: az autósüldözést, a pisztolypárbajt, a pánikot, a kritikus időponthoz közeledő óramutatót – a film ennek ellenére összefüggéstelen epizódokra esik szét, bármelyik jelenet fölcserélhető, némelyik akár el is maradhatna, nem szolgálja a végkifejletet. A csapnivaló dramaturgiához társul még valamiféle erkölcsi mondanivaló arról, hogy nem jó a hatalommal ujjat húzni, mert hiába vagyunk elszántak, a rendőrség még elszántabb.
Ilyenformán csupán a 220 kilométeres sebességgel száguldó, halálos pontossággal közlekedő csodavonatban gyönyörködhetünk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1368 átlag: 5.44 |
|
|
|
|