|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA csend előttMárton László
Alexa Visarion, a film alkotója mintha nem tudta volna eldönteni, miről is szóljon a film. Pedig a kitűnő román írónak, Caragiale-nak a múlt század utolsó évtizedében írt novellája, a Háború idején, amelynek középpontjában az emberi kapzsiság drámája áll, bizonyára megfelelő alapul szolgált a rendezőnek. Még az erőszakoltan patetikus párbeszédek sem képesek összefércelni az 1877-es törökök elleni háború hátországban okozott szenvedéseit, a földesúri kizsákmányolást, valamint a haramiavezérré vedlett ifjú pópa és a szép kocsmárosné beteljesülésig nem jutó szerelmét. Az első félóra után úgy tűnik föl, mégis a szerelmi háromszög uralkodik el a filmen, ám ekkor a pópa meghal. Ezután már csak a szelleme kísért a vásznon, az egyébként naturalisztikus filmből eléggé kirívó módon. A film vége felé ismét megjelenik az éhező nép; a kocsmáros együgyű szolgalegénye rettentő nagy igazságokat mond enyhén anakronisztikus brosúra-stílusban. A kocsmárosnak annyi vétke van, hogy ez három – különböző műfajú – filmhősnek is elég lenne. Meg is bűnhődik: elveszti az eszét. Ezzel végződik a film.
A szerelmi história kiszélesítésére-mélyítésére szolgáló történelmi-társadalmi háttér illusztrációvá zsugorodik, elveszti hitelességét, sőt az erőszakolt összefüggések miatt a szerelmi történet is élvezhetetlenné válik. A színészek sem találják fel magukat a szerepükben: a belsejükben dúló szenvedélyeket hisztérikus dühkitörésekkel próbálják érzékeltetni, nem valami meggyőzően. Igaz, mit is tehetnek? Magvas igazságokat kell szemléltetniük. Erről a filmről pedig, mint annyi más keverékről, elmondható: „víznek zavaros, bornak gyenge.”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 694 átlag: 5.51 |
|
|
|
|