|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégPisztrángokBende Monika
Az 1978-as Nyugat-Berlini Filmfesztivál Aranymedve díját nyerte el García Sánchez társadalmi parabolája. A Franco halálát követő spanyolországi változásokról, az osztálytagozódások felbomlásáról, szabadságról szól a Buñuelt idéző, meglehetősen hátborzongató történet. (Meglehet, a mi mai kisrealista filmjeink is egymás utánérzéseinek tűnhetnek más országokból nézve, s i buñueli látásmódnak is nem kevés őse van az inkvizíció létrejötte óta visszafelé mind a spanyol költészetben, mind a festészetben. Elég, ha a Celestina groteszk világát, vagy Goya vízióit idézzük. S ezt a közös látásmódot egyetlen nagy, hosszantartó probléma, a spanyol társadalom elmaradottsága határozza meg, nem a formák másolása.) A spanyol középosztály merev elzárkózását, tájékozatlanságát a változások közepette jól példázza a horgászklub ünnepélyes vacsorája. A protokoll zavartalanságát kívülről tüntetők, belülről a sztrájkoló szakácsok veszélyeztetik, s civódnak maguk a klubtagok is. Mire a kintieket szétzavarják, a bentiekkel időlegesen megegyeznek, a feltálalandó pisztrángok már éktelenül bűzlenek. A marakodó, unatkozó horgászok nekilátnak az öngyilkos vacsorának, mert ez az ő haluk, az ő klubtársuk fogta, össze kell tartaniuk. Vakok és makacsul elutasítják azt a tényt, hogy osztályuk felbomlóban van, a változástól való félelmük legyűri halálfélelmüket is. Közben az eddig alárendelt, engedelmes szakácsok öntudatra ébrednek. Hogyan élnek majd jogaikkal, azt az elkövetkező évek döntik el, csakúgy mint azt. hogy García Sanchez, Saura és a többiek a sokasodó problémák során mennyire tudják függetleníteni magukat a „szent szörnyetegtől”, Buñueltől.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1039 átlag: 5.58 |
|
|
|
|