|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTűz a fűbenZilahi Judit
„Most menekülünk?” – kérdezi a Lány az újságírótól, miközben leleplező erejű fotókkal a tarsolyukban, golyózápor közepette iszkolnak kifelé a városból, s nyomukban az egész állig felfegyverzett Vasgárda. A helyzet egyértelmű, a kérdés tehát éppoly balga, és éppoly felesleges, mint az „Anyuka, most fenn vagyok a dombon?” volt Karinthy humoreszkjében, A világ legbutább kisgyerekében. Idézni azért érdemes, mert jellemző a film párbeszédeire, amelyek nemcsak hogy döcögősek, suta szóismétlésekre épülnek, hanem átlátszóan didaktikusak is: az amúgyis külsődlegesen jellemzett figurák nem egymáshoz szólnak bennük, hanem az eseményeket kommentálják.
A sovány kis történet elmondásának sokszor nekirugaszkodik a rendező, de sehogy sem tud belelendülni. Egységes cselekmény helyett mindenütt elvarratlan dramaturgiai szálakat, hiteltelen jeleneteket hagy maga után. Miért akarja megvásárolni ötmillióért egy német úriember a bukaresti polgári liberális lap főszerkesztőjének asztali lámpáját? És vajon miért megy a titkosrendőr egyedül letartóztatást foganatosítani? A kérdőjelek megakadályozzák, hogy azonosulhassunk valamelyik hőssel, s még az újságíró halála sem képes megrendíteni. Katartikusnak szánt, de közhelybe futó jelenetsor vet véget ennek a mindvégig hosszú filmnek.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1063 átlag: 5.48 |
|
|
|
|