KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
   1979/december
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap

• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim

• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita

Válasz helyett Veress Józsefnek

Csala Károly

Nem hinném, hogy nagy ügyet kellene kavarni a külföldi filmek magyar címadásának gondjaiból. Ha Veress József csakugyan beérte volna cikkében annyival: „... mindössze arra vállalkozom, hogy címadási elveink és gyakorlatunk néhány jellegzetes kérdéséről szóljak” – jómagam az egész magyar filmkritika nevében (lehet, hogy illetéktelenül, de az más kérdés), mint szükséges és elfogadható ismeretterjesztést nyugtáznám írását. De a filmkritikus és filmtörténész Veress József mellett megszólal a cikkben a hivatalnok mundérbecsületét védő Veress József is, imigyen: „Ha a szerzőnek nem jut eszébe semmi a látott filmről, „cikizni” kezdi a hazai keresztségben adott címet és a Címkiagyaló Bizottság tagjait.” Itt azért már elveti a sulykot.

A címtől elvárjuk, hogy jó legyen, és mint minimumot kívánjuk meg, hogy ne hamisítsa meg az eredetit. Ennyi az egész. Ezért jó, találó címet külön megdicsérni aligha kötelessége a filmkritikusnak (persze megteheti), viszont a melléfogást kötelessége szóvá tenni. Akár eszébe jut másvalami a filmről, akár nem.

Így hát a filmkritika nevében nincs mit válaszolni Veress József cikkére. Mint ismeretterjesztő íráshoz azonban akadhat hozzáfűznivaló. Röviden:

A cikkíró – hogy, hogy nem – megfeledkezik azokról az esetekről, amelyek elsősorban ki szokták váltani a kritikai megjegyzéseket. A leiterjakabokról ugyanis! Ha már objektivitás deklarálásával foglalunk össze címadási gyakorlatot, s ráadásul megjegyzést teszünk a bírálatokra, akkor bizony nem illik erről megfeledkezni. Például a Szabálytalan szabályosról – A kétbalkezes műtősegéd helyett. Vagy az olyan értelmetlen tükörfordításról, mint amilyen a hírhedt – és sajnos azóta elfogadott – Négyszáz csapás volt. Senki sem állítja, hogy ez jellemzi a címadási gyakorlatot. De hozzátartozik, legnagyobb sajnálatunkra.

Hasonló apróság, hogy Veress József osztályozási elveiben is találhatunk hiányt. Semmi okunk például eleve pozitívumnak elfogadni egy-egy idegen cím nyelvtanilag, stilisztikailag még oly pontos lefordítását. Mert esete válogatja: lehet az rossz is! A leprás nő például hiába pontos fordítása az eredeti lengyelnek, bizony baklövés, mert közönségriasztó – mármint a magyar közönségnél, amely mit sem tud arról, hogy Lengyelországban ez egy közismert sikerregény címe, olyasmi, mint nálunk a Halálos tavasz, s a lengyel nézők tódulnak a moziba, ha megpillantják ezt a filmcímet egy plakáton...

Végtére is a külföldi filmek magyar címadása a műfordítás kategóriájába tartozik. Mint ilyen, időnként rászorulhat magyarázatra. Vitatéma is lehet. Kár rákoppintani a kritikusok körmére, ha foglalkoznak vele.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/05 38. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7873