|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégGengszterek sofőrjeFekete Ibolya
Megint egy film a „majdnem jó” kategóriából. Ha a kellemesen eltölthető másfél órát mérlegelem, akkor jó. Ha viszont arra gondolok, hogy léteznek „igazán jó” filmek a mozi és a filmművészet rugalmas határán, melyek csupán remekül megcsinált kalandfilmek, krimik, westernek vagy napi banalitások, mégis éreztetik a mozi igazi lehetőségeit, akkor azt kell mondanom, hogy a Gengszterek sofőrje ezt a színvonalat már nem éri el.
Maga az ötlet kiváló: valaki abból él, hogy betörésekhez (bankrablásokhoz) vállal fuvarozást. „Cowboy”-nak hívják, és nem véletlenül: ő a modern nagyvárosok alvilágában újjászületett westernhős. Magányos és háttérnélküli, hallgatag, titokzatos és legyőzhetetlen. Éppoly halálos nyugalommal vezeti ki menekülő ügyfeleit a legszorongatóbb rendőrgyűrűből, ahogy elődei sütötték el a coltot megelőzve egynegyed szempillantással ellenfelüket. Kis időre mellécsapódik az ugyancsak magányos fiatal nő, és megjelenik a Nagy Ellenfél, a seriff-rendőrfőnök is.
Nemcsak régi mozinosztalgiáról van szó: a film egész cselekménye, hangulata, a klasszikus western-dramaturgiát követi lépésről lépésre. Csak a ritmust hibázzák el, de azt majdnem mindig. Az autós üldözések egy fokkal hosszabbak (vagy rövidebbek), semhogy igazán izgulhassunk.
Ez a rendőrfőnök-seriff nem méltó ellenfele Cowboynak. Holott az alkotók nyílván gondosan ki akarták dekázni a kényes egyensúlyt – nem véletlenül hasonlít egymásra a két főszereplő. Csakhogy amíg Ryan O’Neal igen meggyőző, a túlkoros kamaszként is felnőttesen ellenszenves Bruce Dern rendőrfőnöke se nem elég gonosz, se nem elég nevetséges.
Fanyalogtam egy izgalmas filmen? Talán nincs igazam. Nem olyan jó a moziműsor, hogy nyugodt szívvel bárkit is lebeszélhetnék egy üldözéses, itt-ott romantikus film megnézéséről.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 933 átlag: 5.53 |
|
|
|
|