|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégŐrült nők ketreceHegedűs Tibor
Egy Feydeau és Courteline nyomdokain haladó hamisítatlan francia bohózattal van dolgunk, amit az tesz érdekessé, hogy hősei homoszexuálisok. Könnyű őket – túlságosan is könnyű – kigúnyolni, nevetségessé tenni. Jean Poiret színdarabja (Párizsban 500-szor ment telt házzal) elkerülte az alpári gúnyt, s ezt a kényes egyensúlyt Edouard Molinaro is megőrizte a mozi vásznán (jó passzban van, emlékezzünk csak A bajkeverő hibátlan rendezésére). A sikeres bulvárkomédiából adaptált film címe egyébként kettős értelmű: voltaképpen egy speciális törzsközönségű lokál elnevezése, melynek műsorában kizárólag travesztiták szerepelnek.
A sztár, Albert, a tulajdonos Renato Baldi húsz éve hűséges élettársa. Baldi azonban valaha nős volt, és felcseperedett fia nősülni készül. Választottja nem más, mint az Erényvédő Liga elnökének lánya. Az örömszülők meg akarják látogatni leendő vejük családját; a botrányt így aligha lehet elkerülni. Baldi hajdani neje ugyan kész a Riviéráról a helyszínre robogni, hogy eljátssza az anya szerepét, de késik, és Albert „ugrik be” a helyére.
Molinaro Baldi szerepére Ugo Tognazzit szemelte ki. E kiváló művész bölcs humorú, apró nüanszokra épített, visszafogott, abszolút „realista” játéka nemcsak a sztori dramaturgiailag vaskosnak vélhető fordulatait hitelesíti, de – ami fontosabb – a címben rejlő másik értelmet is fölfedi. Azt, hogy ezek az „őrült nők” és a hozzájuk hasonlók ma is ketrecben vannak, mutogatni való majmok a morális rend börtönében. És ezzel a fergeteges komédiába mind ő, mind a kiszolgáltatottságát többször is leleplező Serrault, Albert alakítója, némi kesernyés ízt kever.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 983 átlag: 5.6 |
|
|
|
|