|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaErdőss Pál (1947–2007)Schubert Gusztáv
Volt egyszer egy Budapesti Iskola, a maga szociografikus – és ezért akarva-akaratlanul rendszerkritikus – dokumentarista játékfilmjeivel, majd egy inkább tűrt, mint támogatott stúdió, a Társulás, ennek volt ígéretes csapattagja és elsőfilmese Erdőss Pál.
Az 1982-es Adj király katonát! nem tesz többet, mint hogy odahajol egy sorshoz, és életképek sorozatában megmutatja nézőinek, hogyan indul egy – ahogy akkoriban mondták: „halmozottan hátrányos helyzetű” – tizenhat éves lány az életnek. Ha nagy drámát nem látunk is, ez a kisrealizmus is épp elég robbanásveszélyes anyagot hordozott, hol van már az ötvenes évek munkáshőseinek pátosza?
Az Adj király katonát! az elvesztett ártatlanság filmje. A történet kezdetén Jutka nagy fekete bociszemekkel mered félénken, de bizalommal telve a vágóhídra. Még nem tudja, a sorsa előre ki van cövekelve: 14 forintos órabérért három műszakban robotolhat a lőrinci fonóban.
Erdőss első filmjét 1983-ban Cannes-ban Arany Kamerával díjazták. Okkal várhattuk volna a magyar Ken Loachot, az Adj király katonát! színvonalát azonban Erdőss soha többé nem tudta elérni. A szándék nem változott, a Visszaszámlálás, a Gondviselés, a Homo Novus, a Vérvonal, a Fényérzékeny történet, a Gyilkos kedv, az Üvegfal ugyanarra a magatartásra és világlátásra, a kisemberek, a vesztesek iránti szolidaritásra épült. Erdősst mindvégig „a túlélés ára”, a megélhetésért folytatott, embert próbáló, testet-lelket nyomorító mindennapi harc érdekelte, amit győztesen megvívni lehetetlen, legfeljebb elviselni lehet. Az életművet alkotó filmek minőségét lehet vitatni, a szándék tisztességes és bátor voltát nem.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1081 átlag: 5.57 |
|
|
|
|