|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégPersepolisVarró Attila
Persepolis – francia, 2007. Rendezte. Marjane Satrapi és Vincent Parronnaud. Írta: Marjane Satrapi. Zene: Olivier Bernett. Gyártó: 2.4.7. Films. Forgalmazó: Cirkofilm – Másképp Alapítvány. Feliratos. 94 perc.
Miközben a képregényfilm lassan önálló műfajjá válik a nagyközönség kollektív tudatában, egyfajta túlstilizált, felnagyított és irracionálisba hajló kalandtörténetek közös nevezőjére rántva Pókember-szériát és 300-at, Blueberryt és Casshernt, a filmes partvonalon egyre több olyan rendhagyó képregényt adaptálnak, amelynek szerzői saját személyes élményeiket öntötték erősen dokumentarista vagy épp lírai lebegésű önvallomások formájába. Daniel Clowes keserű képzőművészeti tanulmányait fikcióba fordító Ízlésficamja vagy Harvey Pekar vitriolos művészportréja, a Sikersztori után idén a francia bande dessine egyik legzajosabb közelmúltbeli önéletrajz-sikere is celluloidra került, ezúttal azonban a japán példát követve (Mezítlábas Gen) animációs filmként és kiskorú főhőssel.
Marjane Satrapi négykötetes Persepolisa az indulása óta eltelt hét bő esztendőben nem szűkölködött elismerésben a művelt Nyugaton, számtalan nyelvre (idén magyarra is) lefordították, a sajátkezű rajzfilm-feldolgozás pedig bekerült a rangos cannes-i versenymezőnybe – témaválasztását tekintve ugyanis egy manapság igen közkedvelt területre helyezi kiskamasz leányhősének eseménydús fejlődéstörténetét. A fiatal perzsa szerzőnő debütáló munkája egyfajta közel-keleti Mausnak tekinthető, amelyben a Komeini-féle iszlám fundamentalista rezsim és az iraki–iráni háború embert próbáló mindennapjait meséli el aszfaltrajzokat idéző, fekete-fehér képoldalain, elvegyítve a gyermeki fantázia mesevilágát a brutális kordokumentumokkal és a diktatórikus rendszerek túlélőire jellemző bölcs, gyengéd humorral.
A 350 oldalán 13 esztendőt felölelő opusz szűken másfél órás rajzfilm-adaptációja csupán a mazsolákat szemezgeti a régi kuglófból, az alapmű egyik legnagyobb erényét jelentő epizodikus elbeszélésmódot célirányosan összerántott, fordulatokra és poénokra épített klasszikus narratívára cserélve (amelyből különös módon nem csak a színes anekdotákat, háttértörténeteket és korfestő minisztorikat hagyja ki, de néhol olyan drámai eseményekről is mélyen hallgat, mint a hősnő dicstelen dílerkarrierje vagy megrázó öngyilkossági kísérlete). Satrapi nem csupán saját életét retusálja át a képregényhez képest, de az eredeti egyszerű, direkt karikatúravilágát is fogyaszthatóbbá teszi a kerettörténet színeivel, cizelláltabb grafikus hátterekkel, expresszív nézőpontváltásokkal és sebességvonalakkal – mintha csak képes regénye mozgóképes promócióját készítette volna el, egy jóval nagyobb és heterogénebb közönség javát szem előtt tartva. Ami szerencsésen megmarad, az a különféle hangulatok érzékeny ötvözete, a szelíd (ön)irónia, valamint a gyökértelenség és kívülállás letisztult, átélhető ábrázolása, legyen szó annak szellemi vagy nemzeti formájáról – ezek pedig nem csak a grafikus médiumokban, de az élőszereplős szerzői filmekben is ritka vendégnek számítanak a határtalan művészi magamutogatás korában.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1246 átlag: 5.53 |
|
|
|
|