|
Év
1979/december
|
Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
N. N.: Radványi Géza filmográfiája
Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
Pünkösti Árpád: Márványaink
Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
Zalán Vince: A skarlát betű
Bikácsy Gergely: Élő erők
Báron György: Hollónegyed
Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
Urbán Mária: A kérdés
Kulcsár Mária: Magánvélemény
Gyárfás Péter: A vad hattyúk
Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
Sólyom András: A forró nyár árnyai
Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
Ökrös László: Októberi esték
Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
Császár István: A kritika ártalmasságáról
Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDSpagettiwestern-kollekcióNevelős Zoltán
Django (Django) – olasz, 1966. Rendezte: Sergio Corbucci. Szereplők: Franco Nero, Eduardo Faiardo. 88 perc; Texas adios (Texas adios) – olasz, 1966. Rendezte: Ferdinando Baldi. Szereplő: Franco Nero. 88 perc; Keoma (Keoma) – olasz, 1976. Rendezte: Enzo G. Castellari. Szereplők: Franco Nero, William Berger. 96 perc. Mindhárom filmet az Ultrafilm forgalmazza.
Ahhoz képest, hogy mennyire régi és széles rajongóréteggel rendelkezik nálunk, az olasz (népszerű nevén „spagetti”-) western mindeddig mostohán képviselt műfaj a hazai DVD-kiadásban, ezért is viselheti a nagyigényű címet a Franco Nero sok westernje közül hármat felölelő csomag.
Ha Sergio Leone filmjeit nem számítjuk, a leghíresebb spagettiwestern minden bizonnyal Sergio Corbucci Djangója. 1966 az olasz western divatjának csúcséve volt, a Django mégis alacsony költségvetéssel, szerény körülmények között készült, hasonlóan a sikerszériát elindító Egy maréknyi dollárérthoz. Leone filmjével azonban nemcsak születésének körülményei rokonítják, de cselekménye is. Mintha remake-et látnánk: a magányos hős a lepusztult kisvárosban két szembenálló banda közt lesz nevető harmadik, amíg kis híján maga is rajtaveszt. Ám míg Eastwood karakterét szimplán összeverik, Djangónak pépesre zúzzák mindkét kezét, és nem ez az egyetlen máig sokkolóan brutális képsor a filmben – szemtanúi leszünk annak is, ahogy az egyik, egyébként negatív szereplőnek levágják a fülét és megetetik vele. A szélsőséges erőszak azonban még kevés volna, erős és egyéni esztétikája révén kerülhetett be a film egy kópiája a New York-i Modern Művészetek Múzeumába. Django sárban koporsót vonszoló, katonazubbonyos alakja a műfaj történetének legjellegzetesebb figurája, a film képregényszerű látványvilágának középpontja. A kliséket követő cselekmény és a vadnyugati fantáziamiliő is csupán az ő mítoszának építését szolgálja, miként Franco Nero kékszemű, borostás fizimiskájának minden egyes magányról, kiábrándultságról és küldetéstudatról szóló premier plánja e csúfságában megejtő környezetben.
Ugyanígy Carlo Simi díszlettervező ócska deszkafalakból álló és kocsikerekekkel, hordókkal és egyéb korabeli kacattal zsúfolt főutcája adja a helyszínt a tíz évvel később keletkezett, a spagettiwestern méltó hattyúdalát jelentő Keomában is, amelyben egy polgárháborús veterán hazatérve pokoli állapotokat talál városában. Franco Nero mellett a műfaj nagy nevei és arcélei adnak egymásnak randevút Enzo G. Castellari filmjében, amelynek cselekménye a Volt egyszer egy Vadnyugatéhoz hasonlóan a műfaji sémák posztmodern katalógusa, van benne Shakespeare-parafrázis és keresztény szimbolika bőven, sőt egy-egy nőalakban az Élet és a Halál allegóriái is megjelennek.
Nero az 1966-os Texas adiosban seriffet alakít, aki egy gyermekkora óta esedékes számlát akar rendezni egy időközben nagyhatalmú földbirtokossá vált gonosztevővel. Az alkotók itt olyannyira túlzásba vitték az olasz westernek ama tulajdonságát, hogy szereplői nem egyértelműen jók vagy rosszak, hogy a viszonyok zavarossá válnak, a drámai ív is megbicsaklik, a rossz dialógusokat pedig az elsőrangú szinkrongárda sem tudja feljavítani. Az összeállításnak ez a harmadik darabja jóindulattal is csak tucatdarabnak számít, leginkább arra jó, hogy érzékeltesse a hatvanas–hetvenes években készült több mint ötszáz olasz western átlagszínvonalát, amelyből kiemelkedik a fenti két ponyvaklasszikus.
Extrák: A kiadó az igényes díszdoboz mellett a régi, televíziós szinkronok felújításában is jeleskedett, valamint az amerikai kiadás extráit is átvette és feliratozta, ami méltó bánásmód a népszerű film efféle klasszikusaihoz. Képgalériák, előzetesek és hibáktól hemzsegő filmográfiák mindhárom lemezen vannak, továbbá a Django esetében retrospektív werkfilm és Franco Nero-interjú; Texas, adios: Az utolsó puskalövés című szkeccs a már öreg Neróval; Keoma: magyar feliratos, angol nyelvű audiokommentár Castellarival és werkfilm.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1485 átlag: 5.44 |
|
|
|
|