KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Napfényes Florida

Egyenes beszéd

Pápai Zsolt

Az Egyesült Államokat módszeres alapossággal feltérképező John Sayles a Napfényes Floridában az árnyékokat keresi.

 

A posztmodernizmus ironikus műfajjátékokra szövetkezett amerikai függetlenjei gyakran megelégszenek a színtiszta formai reflexióval, és műveikből mániákus módszerességgel diszkvalifikálják az akár közvetett, akár közvetlen politikai, társadalmi és morális utalásokat. Közhely, de nem üres: az idézőjelek halmozásának zsánerzsonglőrjei előtt semmi sem gyanúsabb holmi mondanivalónál, üzenetnél, tanulságnál.

Annak ellenére, hogy a zsánerek reparálásának technikája képezi valamennyi munkája alapját, John Sayles valahogy sosem találta a helyét korosztályának poszthevületű direktorai között, és már karrierje kezdetétől sokkal inkább az európai modernisták távolba szakadt rokonának számított. Az 1950-es születésű rendező életkora alapján hiába tartozik a posztmodernizmus ördögfiókáinak (például a Coeneknek vagy Lynch-nek) a generációjához, témaközelítése és gondolkodásmódja miatt kilóg a társaságukból. Sayles két és fél évtizedes pályája alatt egyetlen pillanatra sem bizonytalanodott el abbéli meggyőződését illetően, hogy a klasszikus zsánerekkel való játék keveset ér, ha nem munkál mögötte sziklaszilárd ideológia. Mi több, éppen az ideológia teremti meg a műfajjáték értelmét: mivel a klasszikus hollywoodi zsánereknek döntő szerepük volt az amerikai álom kifejlődésében, ezért a releváns műfajjegyeknek az ábrázolandó témával szembeni kijátszásával megmutatható valami a reáliákból.

Sayles nagyon komolyan veszi feladatát, tiszta beszéd az övé, posztmodern affektálás nélküli. Az USA államait módszeres alapossággal feltérképező direktor – a Matewan Nyugat-Virginiában, a Passion Fish Louisianában, a Lone Star Texasban, a Limbo Alaszkában játszódott – ezúttal Floridába kirándult. A Robert Altman tablófilmjeinek hatását mutató Napfényes Florida több szálon futó cselekménye egy óceánparti kistelepülésen bonyolódik, ahol a multik nekilátnak felvásárolni a kiszolgáltatott lakók telkeit. A szappanopera családtörténeteket tálaló szubzsánere az alap, melyre a rendező felhúzza filmje szerkezeti építményét, és a szép számú szereplőt mozgató sztori előadása során a napfényesnek nevezett, mitikus hírű amerikai állam árnyékosabb zugaiba is bekémlel. Sayles nem analizál, csupán bemutatja az eseményeket, és bár a hollywoodi értelemben vett drámai pillanatok – mint munkáiban mindig – ezúttal is a képmezőn kívülre szorulnak, a holtjátékokkal teli történet vonzza a tekintetet. A filmet forgatókönyvíróként, vágóként, rendezőként jegyző Sayles legfőbb gondja a fabula hitelesítése, és ezt szokásos eleganciájával – realista miliőfestéssel, felettébb valószerűen ható konfliktusok felvázolásával, illetve hús-vér figurák teremtésével – oldja meg.

A Napfényes Florida újból bizonyítja a rendező erényeit – pazar színészvezetés, imponáló kameramunka, ember- és életközeli dialógusok –, csupán egyetlen ponton kelt némi csalódást. Saylest nem utolsósorban az emeli ki a középszerből, hogy minden munkájához új utakat keres, és noha konzekvens szemlélete, illetve a szociális és politikai kérdések iránti érdeklődése közös nevezőre hozza műveit, formailag jelentősen különböznek egymástól. A Napfényes Florida kivétel e sorban, lévén az első olyan opus az életműben, amelynek vizuális megoldásai – kivált a széttartó cselekményszálakat hosszabb beállításokban összesodró kézikamerázás – egy korábbi mű, az évtizede készült A remény városa ötleteire emlékeztetnek. A Napfényes Florida azért így is az oeuvre egyik illusztris és izgalmas darabja. A mozikból a világ legtöbb országában kitiltott Sayles ezzel az extrákkal szolidan ellátott lemezzel (melyen filmográfiák és a rendező informatív, de inkább forgatástechnikai érdekességekkel, mintsem az egyes szekvenciák értelmezésével szolgáló audiokommentárja található) térhet meg a hithű mozirajongók otthonába.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/05 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2259