KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/január
FILMSZEMLE
• Zsugán István: A magyar film a világban 1979-ben Pécsi Játékfimszemle, 1980
• Dárday István: Töredékes összefüggések nagylátószögű optikával

• Jovánovics Miklós: Alászállás a közelmúlt poklába Bizalom
• Koltai Tamás: Szász Péternél mindig olyan jókat mondanak Hogyan felejtsük el életünk legnagyobb szerelmét?
• Lázár Ervin: Sorok az Égigérő fű plakátjának ragasztós oldalára
• András László: Szemtől szemben Tarkovszkijjal Tükör
• N. N.: Andrej Tarkovszkij filmjei
• Rubanova Irina: Miskin herceg a tiltott zónában Tarkovszkij Sztalker című filmjéről
• Császár István: Folytatható utószó Fellini Casanovájáról
• N. N.: Federico Fellini filmjei
FILMZENE
• Kocsis Zoltán: Kell-e a filmzene?

• Takács Ferenc: „Amerika kizöldülése” Hair
• Réz Pál: A sokértelműség csapdái Gondviselés
• Sándor Pál: „Közeli fotográfiát ne csináljanak rólam!” Interjú-részlet egy készülő Karády Katalin filmből
• N. N.: Karády Katalin filmjeiből
• Matos Lajos: agresSZÍV KINó
• Veress István: Az állatok válaszolnak
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Politikai lelkigyakorlat a Genfi-tó partján Nyon
LÁTTUK MÉG
• Dániel Ferenc: A hiénák napja
• Gervai András: Koldus és kirlyfi
• Iván Gábor: Nada csoport
• Csala Károly: Spirál
• Schéry András: Konvoj
• Kapecz Zsuzsa: A dervis lerombolja Párizst
• Sólyom András: Kezedben a kulcs
• Bognár Éva: Férfiak nélkül
• Schéry András: Lidércnyomás
• Argejó Éva: Fierro fiai
• Iván Gábor: Meg kell ölni ezt a szerelmet
TELEVÍZÓ
• Illyés Gyula: A jövő mozija
• Mezei András: Csak ülök és kérdezek Beszélgetés Vitray Tamással
• Faragó Vilmos: Kortársak – adaptálva
• Kristóf Attila: A kabaré alkonya Humor a tévében 1.
• Gervai András: A Kunta Kinte-legendárium Gyökerek
• Honárkay Róbert: Hús, bőr, szeplő Ingmar Bergmanról
• Békés Tamás: A képernyő – tegnap
• Gombár Endre: A Tejút fiai
KÖNYV
• Bádonfai Gábor: Két évtized filmtörténete egy olasz napilap hasábjain
TELEVÍZÓ
• Hegedűs Tibor: Némi eligazítás, semmi több...
POSTA
• N. N.: „Minden számban legalább egy aktfotót” Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Az év játéka Az 1979-ben Magyarországon bemutatott legjobb külföldi filmek

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Prima primavera

Lerobbant road-movie

Gorácz Anikó

Edelényi János mesebeli gengsztertörténetének főhőse egy furcsa pár, a gyermeklelkű autista és a bankrabló prosti.

 

Griffin Mill producer, A játékos című Altman-film főhőse úgy lőné be magának Edelényi János filmjét, hogy az Esőember és a Leon, a profi keveréke, csak ebben nem a lány, hanem a férfi mamáját gyilkolja le a maffia. Ez a tragikus esemény sodorja egymás mellé a két főszereplőt; a furcsa pár ezúttal egy hatvan év körüli autista férfiból és egy akcentussal beszélő ukrán prostiból áll. A férfi áldozatként, a nő bűnrészesként van jelen egy balul sikerült bankrablásnál, ami után nem csak azért válnak sorstársakká, mert mindketten magukra maradnak, hanem azért is, mert egyaránt nemkívánatos személyek lesznek a főgengszter szemében. Menekülniük kell hát, s mivel külön-külön semmire sem mennek, együtt indulnak el a Vajdaság felé, a férfi felmenőinek egykori családi birtokára. És ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, az út során a két ember – akiben a gyermeki makacsságon kívül talán semmi közös sincsen – egymásra talál. Gábor (Lukáts Andor) és Joli (Vesela Kazakova) között testvéri, vagy inkább szülő–gyerek kapcsolat alakul ki, amiben a szerepek az előálló helyzetek szerint felcserélhetők. Egyszer egyikük, másszor másikuk bújik felnőtt szerepbe: a férfi tudja, hogyan kell reggelit elővarázsolni a városlakók számára zord természetben, a lány pedig tudja, hogyan kell természetben fizetni a zord kamionsofőrnek.

A történet ezidáig kedves és bájos, van olyan film, amit nem a pszichológiai realizmus, hanem a nosztalgikus mese felől érdemes nézni, és a Prima primavera ilyennek indul. Sajnos azonban az út Szerbiáig túl rövid, hőseink túl hamar beérnek a célba, pedig az ilyen történetekben éppen az utazás a lényeg, a lehorgonyzás mintegy mellékes bónusz. A megérkezéssel a road-movie véget ér, és elindul egy másik történet, ami már nem arról szól, hogy két árva, magára hagyott, infantilis ember hogyan lel szülőre, testvérre, barátra a másikban; hogy miképpen ismerik meg egymást, és hogyan csiszolódnak össze, hanem arról, hogy a törvényen kívüli pár miként próbál beilleszkedni a társadalomba a Djoko Rosic alakította jóságos öregúr segítségével. A Prima Primavera nagyjából ennél a pontnál, a „hová fejlődhet a kapcsolat” kérdésének terhe alatt összeroppan.

Kár érte, hiszen a film legsikerültebb részében, az út során megszületik a remény. Már-már hinni kezdjük, hogy áll még a nagymama békebeli kúriája; hogy Szerbiában megállt az idő, és a délszláv háború ellenére csak ki kell nyitni a patinás ház zsaluit, hogy átjárja a fény a dohos szobákat; már-már hinni kezdjük, hogy van visszatérni otthon, és lesz hová felakasztani az Ecseriről cipelt kristálycsillárt. Miért ne hinnénk benne, hogy az élet olyan szép is lehet, amilyennek egy autista lerajzolja? Egy jól sikerült nosztalgiafilmnek boldogan elhisszük, hogy kitüntetett pillanatokban, mágikus délkörökön – amilyen Kiskikinda is lehet – a lét nem elviselhetetlenül, hanem gyermekien könnyű. Ilyenkor az sem baj, ha a megérkezéskor a ház romokban hever, mert útközben felépült valami sokkal otthonosabb építmény: a szeretet két idegen között.

Készülnek ilyen filmek a tragédiáiból élő Kelet-Európában is, Andrzej Jakimowski Cselek című, nemrég nálunk is bemutatott filmje messze kimagaslik ebből a mezőnyből. Ez a szándék már önmagában igazolná, hogy a Prima primaverának helye van az ólomsúlyú történeteket zászlajára tűző magyar filmben, csakhogy a rendező sem hiszi el, hogy ennyi is elég; hogy a reményről, a barátságról, a kitaszító világgal és a magánnyal szemben kötött szövetségről lehet úgy is mesélni, hogy nem kell hozzá Interpol, kigyulladó ház; sőt, az egész pionír-szál (a letelepülő pár a kietlen pusztaságból zöld oázist, a néptelen kocsmából életteli vendéglőt teremt) szükségtelen. Ahogyan a hatvan évig az édesanyjával élő, szellemi fogyatékos férfi szüzességének elvesztése is csupán az első mozifilmjével hatvan fölött debütáló rendező önreflektív metaforájaként értelmezhető, hiszen egyébként a testvéri, baráti kapcsolatból, a film addigi cselekményéből egyáltalán nem következik ez a kiábrándító erotikus fordulat.

Jelent az valamit, ha egy kritika utolsó bekezdésében az újságíró a fényképezést kezdi dicsérni bőszen. A lényeg ilyenkor fentebb keresendő, de hiba lenne nem megemlíteni, hogy a természetben játszódó epizódok képi világa – a két kiváló operatőr közös munkájának eredményképpen – lenyűgöző. Egészen biztosan varázsos a Budapestről Kiskikindára vezető út, kár, hogy ez csak néhány jól sikerült felvételből, semmint a film egészéből derül ki.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/05 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9772