KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Dante: Pokol

Sepsi László

Dante’s Inferno – amerikai, 2007. Rendezte: Sean Meredith. Forgalmazó: InterCom. 88 perc.

 

Az Isteni színjáték minden kétséget kizáróan legvirulensebb része, a pokolbéli utazást megéneklő első rész ezúttal egyedi bábanimációs feldolgozást kapott. Sean Meredith munkáját nem elsősorban az aktualizálás heveny igénye teszi emlékezetessé (Dantéhoz hasonlóan a legtöbbször zsúfolt metropoliszok képében megjelenő bugyrokat Meredith többnyire közismert kortárs figurákkal népesíti be, politikusokon és színészeken át egyéb közszereplőkig), hanem a megjelenítéshez választott technika. A viktoriánus korszak bábszínházait idéző keretezésben Dante eposza kézzel rajzolt és papírból kivágott figurákon keresztül kel életre. Mint azt a megvalósítás technikája is mutatja, az alkotók posztmodern tiszteletlenséggel és olykor kifejezetten infantilis humorral nyúltak az alapanyaghoz: az eredeti szöveg vizuálisan legígéretesebb motívumaiból építették újjá a Pokol köreit, eközben nem tartózkodva az aktuálpolitikai kiszólásoktól sem – esetenként a South Parkot idézően blaszfém és szatirikus tükröt tartva a XX. és XXI. század nyugati társadalma elé. A Dermot Mulroney hangján megszólaló címszereplő egyszerre flegma és melankolikus hanghordozásával a nagyvárosi környezet atmoszféráját erősítve sajátos noir-hangulatot ad a Vergilius vezette utazásnak, ám Dante 2007-es Pokla az enyhe műfaji áthallás ellenére sem lép ki a zabolátlan szatíra keretei körül. A digitális effekteket teljességgel nélkülöző kézműves megvalósításnak és a politikai korrektség látszatát is elvető közelítésmódnak köszönhetően Sean Meredith filmje az esetenként becsúszó fáradtabb gegek ellenére is üdítően friss mozi, amely Bill Plympton és a külön betétben megidézett Phil Mulloy munkásságának szabados abszurditását feszítette rá a Dante műve által szolgáltatott gerincre és vegyítette kamaszos hevületű társadalomkritikával. A South Park tizennégy évadja után már kevéssé átütő, de még mindig szórakoztató recept.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10371