KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Rango

Varró Attila

Rango – amerikai, 2011. Rendezte: Gore Verbinski. Írta: John Lango. Zene: Hans Zimmer. Gyártó: Blind Wink / GK Films / Nickelodeon Movies. Forgalmazó: UIP- Duna Film. Szinkronizált. 90 perc.

 

A posztmodern komédiák számára mindig is kiváló főhősnek bizonyult az alakoskodó színész figurája, aki a sors szeszélye folytán a valóságban is kénytelen életre kelteni szerepét (GalaxyQuest, Veszélyes éj, Dave), arra azonban eddig még nem volt példa, hogy a hősfigurát ráadásul egy kaméleon alakítsa, aki szó szerint rendre más bőrbe bújik. Az antropomorf állatkákra építő rajzfilmvígjátékok azonban erre is lehetőséget teremtettek, megajándékozva lelkes közönségüket a Rangóval, amiben a Három amigó és a Zelig randevúzik egymással Leoneföld poros kisvárosában.

Az ezredfordulós műfajátiratokhoz vonzódó Gore Verbinski nem először idomít digitális kisállatokat szélesvászonra, míg azonban az Egértanyában beérte a kötelező műfaji intertextekkel Godzillától az Apokalipszis mostig, a friss mű mindezekhez már egy teljes műfaj digitál-paródiáját használja keretként. Miként címe is mutatja, a Rango (Django+Ringo) a ’60-as évek olasz westernfilmjeiből szemezget össze magának kalandtörténetet (a helyi kiskirálytól elnyomott városkába érkező rejtélyes idegen felszabadítja a közösséget a kapitalista elnyomás alól), megfejelve a Kínai negyedből átemelt vízbitorlási konfliktussal és a kortárs élvezethez szükséges friss idézetekkel (többek közt A Karib-tenger kalózaival). Verbinski filmje azonban bizarr spirituális mellékszálával (lásd az armadillo figuráját) és szürreális víziójeleneteivel inkább tekinthető az El Topo, mintsem a Dollár-trilógia paródiájának, hiába bukkan fel – egyfajta modernista ellenpontként – maga a Névtelen Ember is egy álomszekvencia erejéig. Ezzel és a kifejezetten nyomasztóra formált menazsériával a Rango kilép saját műfaja fő célközönségének hatóköréből és nyíltan a felnőttnézők kegyeit keresi, új kalandokra csábítva őket a Shrek-tanyáról indult ösvényen – a Tarantino- vagy Burton-féle műfajérzékenység és humorérzék híján azonban csak üres zsánerpetárdákat puffogtat sorra az út szélén.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/03 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10569