KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Kedves szomszéd

Vajda Judit

Smukke mennesker – dán, 2010. Rendezte és írta: Mikkel Munch-Fals. Kép: Eric Kress. Szereplők: Sebastian Jessen (Jonas), Bodil Jorgensen (Ingeborg), Mille Lehfeldt (Anna), Henrik Prip (Anders). Gyártó: Zentropa. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 93 perc.

Az elsőfilmes, mégis biztos kezű dán rendező, Mikkel Munch-Fals filmjében a magyar címmel ellentétben nincs semmi kedves: első pillanatától kezdve a humor nélküli abszurd, bántóan meghökkentő momentumok és nyomasztó atmoszféra hatják át (az első könnyedebb jelenetre háromnegyed órát kell várnunk). E komor hangulattól átitatva négy ember – anya és lánya, apa és fia – élete tárul fel előttünk, akik valamilyen módon mind kapcsolatba kerülnek egymással. Anna és Ingeborg mindketten veszteségélményt éltek át: a lány az egyik mellét és apját, anyja a munkáját és a házastársát veszítette el. A két férfiban pedig a boldogtalan szexualitás a közös: Anders perverz mutogatós, aki parkokban rémisztgeti maszturbálva a nőket, míg gyermeke, Jonas hajléktalan férfiprostituáltként kallódik. Egy idő után azonban nemcsak Anders és Jonas, hanem valamennyien a szex felé fordulnak: valamilyen formában mind a négyen a testiségben vélik megtalálni magukat.

Mindebben azonban nincs semmi szép, örömteli vagy felszabadító; a Kedves szomszéd hősei olcsó, alantas, bizarr, lealacsonyító, szánalmas, szomorú és beteges aktusokban oldódnak fel és veszítik el egyéniségüket. Ha pedig ebből a mocsokból mégis kivirágzik valami, rendre az is piszkosnak bizonyul. A hősök a néző számára szinte végig elérhetetlenek és megközelíthetetlenek maradnak. Feltűnően sok premier plánt kapunk róluk, ezzel azonban egy cseppet sem kerülünk közelebb hozzájuk – csupán sebezhetőségüket, gyengeségeiket látjuk jobban, nagyító alatt. Ilyen előzmények után a cselekmény végén még a legapróbb pozitív inger, egy bátortalan mosoly, egy véletlen találkozás, egy tartózkodó telefonhívás is felszabadító élmény lehet, a kis túlzással boldognak nevezhető végkifejlet pedig egyenesen katartikus – annak ellenére, hogy résztvevőit mocskos kis titkok kötik össze egymással.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/04 . old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10598