KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Enter the Void

A nagy trip

Kovács Kata

Nyolc évvel az extrém erőszakábrázolásáról elhíresült Visszafordíthatatlan után Gaspar Noé ismét a visszaforgathatatlan időről forgatott.

A Visszafordíthatatlan eredetisége az elbeszéléstechnikában rejlett, az Enter the Void hagyományos szerkezetű, flash backeket alkalmazó, ám nem kevésbé explicit és kísérleti vállalkozás. A film elején felbukkanó drogos, Alex a tibeti Halottaskönyvről szóló monológjában didaktikusan foglalja össze, amit a történetből majd értenünk kell: a halál pillanatában a lélek elhagyja a testet, először végignézi egész korábbi életét, aztán lebegni kezd, figyeli az élőket, de nem kommunikálhat velük. A legtöbb halott annyira ragaszkodik a földiekhez, hogy vissza akar térni, így az egész egy pocsék triphez kezd hasonlítani, amiből az egyetlen kiút a reinkarnáció.

A három fejezetre osztható történetben a tinédzser korú főhős, Oscar három, stilisztikailag élesen elváló elbeszélői pozícióban jelenik meg, ezeket fogja össze a film egészén végigvitt intenzív szubjektivitás. Az első fél órában Oscar extrémen szubjektív nézőpontból, point of view felvételekkel bemutatott drogos tudatállapotába zuhanunk, mely a fiú halálával végződik. Ebben a szekvenciában a kamera Oscar helyén áll, a mozgása a fiú fejének mozgása, az objektív folyamatos, másodpercnyi elsötétülése az ő pislogása. Ezután a film két új nézőpontot vezet be: az egyik a halotté, aki felülről szemléli egykori élete szereplőit, ahogyan azok próbálják megfejteni halálának körülményeit és folytatni az életüket. A szellem-nézőpont felülről ábrázolja a történéseket, a kamera a Visszafordíthatatlanból ismert virtuozitással cikázik Oscar díszletszerű terekben mozgó ismerősei és szerettei fölött. (A hamvasztás után azonban visszatér, és rövid ideig ismét egy „szintre” kerül a többi emberrel, egyre elkeseredettebben küzdve, hogy visszakerüljön közéjük.) A másik nézőpont flash backjében Oscar és húga, Linda közös története tárul fel, szüleik és egymás elvesztésétől a másik euforikus, incesztus-hangulatú újra megtalálásáig. A kép előterében mindvégig Oscar áll, a kamera hátulról, a tarkója mögül követi őt, az előző nézőpontokhoz képest jóval távolságtartóbban. Annak ellenére, hogy ezek az intim élményeket feltáró, a gyerekkor élményvilágát megörökítő melodrámai képsorok rendkívül szentimentálisak, a befogadói azonosulás Oscar jelenlétének semlegessége miatt jóval kevésbé intenzív, mint ahogyan annak a látottakból következnie kellene. Oscar úgy vezeti végig a nézőt életének legmeghatározóbb élményein, hogy szinte semmilyen reakciója nincsen a látottakkal kapcsolatban, csupán némán szemléli őket. A különböző tudatállapotok élményvilágának megrajzolása tehát stilisztikailag elválik, a néző pedig azzal a felismeréssel szembesül, hogy az azonosulása tárgyául szolgáló szubjektum a film során alig nyilvánul meg, és szinte kizárólag megfigyelői pozícióban van.

Ami mégis összefogja a filmet, az Oscar karakterének tétlensége, és az ennek feszülő, artikulálatlan vágya, hogy a történteket visszafordítsa. Ennek a csak apró gesztusokban megnyilvánuló attitűdnek az egyik kifejeződése, hogy Oscar az életét meghatározó nagy traumákat többször, több nézőpontból is felidézi. Húga életének egyre mániákusabb megfigyelése odafentről szintén azt a benyomást kelti, hogy szeretne beavatkozni a lenti történésekbe, mígnem a visszatérés melankolikus vágya a film végi lenyűgöző szekvenciában teljesedik ki. Az Enter the Void két és fél órája Alex Halottaskönyvből vett, ám misztikus titoknak nem igazán nevezhető gondolatmenetét viszi a gyöngyvászonra körülbelül úgy, ahogyan a szétcsúszott junkie is tenné: a tripnek vannak igen eredeti és egzotikus pillanatai, hipnotikus, neonfényű világába könnyű beleszédülni, a trendi formalista megoldások összességében azonban csupán avítt hippi lózungokat takarnak.

ENTER THE VOID­ – francia-német-olasz, 2009. Rendezte és írta: Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Zene: Thomas Bangalter. Szereplők: Nathaniel Brown (Oscar), Paz de la Huerta (Linda), Cyril Roy (Alex), Emily Alyn Lind (a fiatal Linda), Jesse Kuhn (a fiatal Oscar). Gyártó:Canal+ / Wild Bunch / Fidélité. Forgalmazó: Magyar Hangya. Feliratos. 161 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10657