|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDÉjszakai napKardulesz Rita
Il sole anche di notte – olasz, 1990. Rendezte: Paolo és Vittorio Taviani. Szereplők: Julian Sands, Charlotte Gainsbourg, Teresa Brescianini. Forgalmazó: Etalon. 112 perc. Irodalmi remekmû – legyen az regény, elbeszélés vagy színpadi mû – filmre adaptálása mindig is kockázatos vállalkozás. Mi értelme ugyanis annak, hogy egy témát, gondolatot, amely már megtalálta a maga számára az ideális médiumot, átfordítsanak egy másik médiumra? A mozi története tele van középszerû vagy fércmûvekbõl forgatott zseniális filmekkel (Truffaut Jules és Jimjétõl kezdve Tarkovszkij Sztalkerén át Lynch Veszett a világáig), ellenben zseniális irodalmi alapanyagból elvétve kerekedett ki kiváló film.
Az Éjszakai nap a szolid kivételek egyike. Alapjául Lev Tolsztoj Szergij atya címû, hihetetlen mûgonddal megszerkesztett (közel másfél évtizeden át csiszolgatott), kései munkája szolgált, amelyet ugyan nem szokás az író legjobb elbeszélései közé helyezni – mondjuk a Kreutzer szonáta vagy az Iván Iljics halála mellé –, mindazonáltal fikarcnyit sem gyengébb azoknál. A történet minden más munkájánál jellemzõbb a kései Tolsztojra. Egy nagy jövõ elé nézõ, ifjú katonatisztrõl szól, aki érzelmeiben megbántva, dacosan papnak áll, de nem találja meg a lelki békéjét – illetve csak évtizedeket követõen találja azt meg, amikor sikerül végre megszabadulnia attól a fogyatékosságától (nevezetesen a kevélységétõl), amely kivezette õt a világból.
A Taviani fivérek Pirandello melletti másik írófétise Lev Tolsztoj, pályájuk során több alkalommal merítettek ihletet tõle (lásd az Éjszakai nap mellett a Szent Mihálynak volt egy kakasa és a Feltámadás címû filmjüket). Kivált a kései Tolsztojhoz, a morállal kapcsolatos kérdésekkel behatóan foglalkozó, és a lélek megtisztulásának útjait fürkészõ íróhoz vonzódnak. Az Éjszakai nap ennek megfelelõen az önérdek, az önvád, az önkeresés és az önnemesedés filmje. A rendezõk eszközöltek ugyan némely változtatást az eredeti íráson – a történéseket Oroszországból Olaszországba helyezték, illetve a délolasz tájat, mint annyi más munkájukban, a cselekmény fõszereplõjévé tették –, az alapprobléma viszont paralel a Tolsztoj-mûben megjelenõvel. A ritmus lassú, de nem kimódolt, azzal együtt sem, hogy egyes pillanatokban a direktorokat elragadja a hév, és a kelleténél picit talán hosszabban idõznek el egy-egy részleten. Mindez persze a kontemplatív jelleg megteremtését célozza, csakúgy, mint az, hogy – ellentétben a fivérek más munkáival – a zenének ezúttal nem jut szerep, a csendeknek viszont annál nagyobb a fontossága. Egyes jeleneteket akár maga Andrej Tarkovszkij is forgathatta volna, és ennél nagyobb dicséretet nemigen lehet mondani egy filmrõl.
Extrák: semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1346 átlag: 5.6 |
|
|
|
|