DVD

Éjszakai nap

Kardulesz Rita

Il sole anche di notte – olasz, 1990. Rendezte: Paolo és Vittorio Taviani. Szereplők: Julian Sands, Charlotte Gainsbourg, Teresa Brescianini. Forgalmazó: Etalon. 112 perc.

Irodalmi remekmû – legyen az regény, elbeszélés vagy színpadi mû – filmre adaptálása mindig is kockázatos vállalkozás. Mi értelme ugyanis annak, hogy egy témát, gondolatot, amely már megtalálta a maga számára az ideális médiumot, átfordítsanak egy másik médiumra? A mozi története tele van középszerû vagy fércmûvekbõl forgatott zseniális filmekkel (Truffaut Jules és Jimjétõl kezdve Tarkovszkij Sztalkerén át Lynch Veszett a világáig), ellenben zseniális irodalmi alapanyagból elvétve kerekedett ki kiváló film.

Az Éjszakai nap a szolid kivételek egyike. Alapjául Lev Tolsztoj Szergij atya címû, hihetetlen mûgonddal megszerkesztett (közel másfél évtizeden át csiszolgatott), kései munkája szolgált, amelyet ugyan nem szokás az író legjobb elbeszélései közé helyezni – mondjuk a Kreutzer szonáta vagy az Iván Iljics halála mellé –, mindazonáltal fikarcnyit sem gyengébb azoknál. A történet minden más munkájánál jellemzõbb a kései Tolsztojra. Egy nagy jövõ elé nézõ, ifjú katonatisztrõl szól, aki érzelmeiben megbántva, dacosan papnak áll, de nem találja meg a lelki békéjét – illetve csak évtizedeket követõen találja azt meg, amikor sikerül végre megszabadulnia attól a fogyatékosságától (nevezetesen a kevélységétõl), amely kivezette õt a világból.

A Taviani fivérek Pirandello melletti másik írófétise Lev Tolsztoj, pályájuk során több alkalommal merítettek ihletet tõle (lásd az Éjszakai nap mellett a Szent Mihálynak volt egy kakasa és a Feltámadás címû filmjüket). Kivált a kései Tolsztojhoz, a morállal kapcsolatos kérdésekkel behatóan foglalkozó, és a lélek megtisztulásának útjait fürkészõ íróhoz vonzódnak. Az Éjszakai nap ennek megfelelõen az önérdek, az önvád, az önkeresés és az önnemesedés filmje. A rendezõk eszközöltek ugyan némely változtatást az eredeti íráson – a történéseket Oroszországból Olaszországba helyezték, illetve a délolasz tájat, mint annyi más munkájukban, a cselekmény fõszereplõjévé tették –, az alapprobléma viszont paralel a Tolsztoj-mûben megjelenõvel. A ritmus lassú, de nem kimódolt, azzal együtt sem, hogy egyes pillanatokban a direktorokat elragadja a hév, és a kelleténél picit talán hosszabban idõznek el egy-egy részleten. Mindez persze a kontemplatív jelleg megteremtését célozza, csakúgy, mint az, hogy – ellentétben a fivérek más munkáival – a zenének ezúttal nem jut szerep, a csendeknek viszont annál nagyobb a fontossága. Egyes jeleneteket akár maga Andrej Tarkovszkij is forgathatta volna, és ennél nagyobb dicséretet nemigen lehet mondani egy filmrõl.

Extrák: semmi.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2011/11 59-59. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10851

Cikk értékelése:

szavazat: 1346 átlag: 5.6