|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaKrónikaSchubert Gusztáv
Márkus Éva
(1920–2012)
A magyar mozikban és televíziókban többnyire szinkronizált filmeket látunk. Így volt ez az elmúlt hatvan évben, és döntő fordulat aligha fog egyhamar beállni. Ez azt jelenti, hogy anyanyelvünket lényegében a tévé előtt ülve, filmeket nézve tanuljuk és tökéletesítjük. Feltéve persze, hogy a szinkronba beleadtak apait, anyait, mindazt a gazdagságot, amire a magyar nyelv képes. Nagyon meg kellene hát becsülnünk a mesteri szinkronrendezőket, a szellemes és pontos fordítókat, és a karakteres szinkronszínészeket, akiknek a nevét ugyan a legritkább esetben jegyezzük meg, de egyik-másik mondatuk, vagy akár a hanglejtésük mélyen az emlékezetünkbe vésődik.
A szakma dédnagymamája most ment el, 93 évesen. Woody Allen Manhattanje, Zeffirelli Rómeó és Júliája, az Egy férfi és egy nő, a Lázadás a Bountyn, az Édentől keletre vagy a Csillagok háborúja Márkus Éva Balázs Béla-díjas szinkronrendező „magyar hangján” marad velünk.
Andrew Sarris
(1928–2012)
Sarris az elmúlt fél évszázad egyik legnagyobb hatású amerikai filmkritikusa volt, különösen akkoriban, amikor még a Village Voice kolumnistájaként (1960-89) vívott ádáz harcot nagy riválisával, a New Yorkert erősítő Pauline Kaellel. Túl sokat idehaza még a szakma sem hallott róla, kivált nem a hatvanas években, mikor is francia új hullám és az auteur-elv, vagyis a rendezői szerep elsődlegessége mellett kiállva aktívan részt vett a producer központú Ó-Hollywood, és a direktorok szabadságát meghirdető Új-Hollywood párharcában. Az 1968-ban megjelent The American Cinema: Directors and Directions 1929-1968 új kánont teremtett, az amerikai campusokon már csak emiatt is rongyosra olvasták. „Mintha a Szabad Európát hallgattuk volna.” – emlékezett vissza az egyik új-hollywoodi lázadó. Ha valaki ezek után azt gondolná, hogy egy nagy rendszeralkotó feltétlenül elfogulatlan és pontos ítéletű kritikus is, olvassa el a vitriolos tollú, de a kort alaposan ismerő filmtörténész, Peter Biskind kötetének (Gods and Monsters) idevágó fejezetét az amerikai filmkritika ’50-es, ’60-as évekbeli viharos korszakváltásáról.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 990 átlag: 5.67 |
|
|
|
|