KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szép új világok

Az útvesztő

Sokadik nekifutás

Jankovics Márton

A zsarnoki felnőtt-társadalom rémképe mind gyakoribb.

Változnak az idők, és velük együtt változnak a vászonra felkúszó kollektív félelmeink is. Hol vannak már a 70-es évek horrorjainak démoni gyerekei, vagy a Mechanikus narancs erőszakos és érthetetlen szlenget beszélő kamaszhordái? A fókusz mára eltolódott, és a következő generációk elvadulása miatt aggódó szülői nézőpont helyett, a tinédzserek félelmei kapják a főszerepet. Így lett Hollywood egyik jövedelmező exportcikke egy elnyomó felnőtt-társadalom rémképe, mely merev szabályok közé szorítja, kényszerpályára állítja, és puszta eszközzé degradálja saját fiataljait.

Az éhezők viadala nyomdokain járó young adult disztópiák eme divathullámának egyik jellegzetes egyede Az útvesztő is, mely túl sokkal nem járul hozzá a műfaj eszközkészletéhez. A többi trónkövetelőhöz hasonlóan, úgy tűnik, ő is az utánzást tartja a legcélravezetőbb taktikának. James Dashner regényfolyamának és az azon alapuló filmnek az egyetlen figyelemre méltó újítása az in medias res dramaturgia, mellyel minket és a szereplőket betaszít a furcsa és kényelmetlen alaphelyzetbe.

A körülményes expozíciót sutba vágó felütés tehát jól működik, kérdések sorát ültetve el a nézőben: Mi ez az egész labirintus? Miért nem emlékeznek az ideküldött gyerekek a múltjukra? Miféle lények motoszkálnak odakint? Ám ahogy telik az idő, és sorban kapjuk a banálisabbnál banálisabb válaszokat ezekre a kérdésekre, rohamosan lanyhul a kezdeti feszültség is. A film ugyan jó érzékkel hagyja el az alapmű néhány fölösleges elemét, ám azzal, hogy még tovább áramvonalasítja az eleve nem túl komplex karaktereket, végleg kétdimenzióssá teszi őket. A szereplőknek szinte a homlokán villog a felirat, hogy milyen dramaturgiai célra szerződtették őket. Egyre laposabb konfliktusaikba csak a tisztességesen megkomponált üldözési jelenetek visznek némi izgalmat, melyek aztán a folytatásnak szemérmetlenül megágyazó fináléba torkollnak. A nézőt közben mindvégig ugyanaz az érzés gyötri, mint Thomast, az útvesztőbe amnéziásan bedobott főhőst: hogy ezt az egészet már látta valahol.   

  

AZ ÚTVESZTŐ (The Maze Runner) – amerikai, 2014. Rendezte: Wes Ball. Írta:

James Dashner regényéből Noah Oppenheim és Grant Pierce Myers. Kép:

Enrique Chediak. Zene: John Paesano. Szereplők: Dylan O'Brian (Thomas), Will Poulter (Gally), Thomas Brodie-Sangster (Newt), Kaya Scodelario (Teresa). Gyártó: 20th Century Fox / Gotham Group. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 113 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11934