|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziA tenger dalaKránicz Bence
Song of the Sea – dán-belga-ír, 2014. Rendezte: Tomm Moore. Írta: William Collins. Zene: Bruno Coulais. Gyártó: Cartoon Salon / Digital Graphics. Forgalmazó: Szabolcs Cinema Kft. Szinkronizált. 93 perc.
Előző filmjéhez, a magyar animátorok
munkáját is dicsérő Kells titkához
hasonlóan a kortárs rajzfilm fontos alkotójaként jegyzett Tomm Moore ismét az
ír-kelta mondavilág és mesekincs örökségéből merít. Ám míg első rendezése
szorosabban kötődött a szigetország történelméhez, addig A tenger dalában egyszerre kap nagyobb teret az álomszerű, olykor
szürreális fantáziavilág és a családi traumákkal súlyosbított, hétköznapi
rögvaló. A két külön univerzum között azonban magától értetődőnek bizonyul az
átjárás, köszönhetően az egységes és markáns vizualitásnak, valamint a tragédia
árnyékát és az újrakezdés lehetőségét is magában hordozó történet édesbús
hangvételének.
Bent és húgát, a hatéves
kora ellenére némának mutatkozó Saoirse-t egyedül neveli jóravaló, de
megkeseredett apjuk, miután az édesanya a kislány születésekor meghalt – örökül
hagyott mágikus tárgyai és a családi legendák viszont arról árulkodnak, hogy a
kecses és melegszívű Bronagh túlvilága közelebb van a gyerekekhez, mint
gondolnák. A világos, tiszta foltokkal és egyszerű vonásokkal megrajzolt
emberalakok mögött ezernyi kacskaringós, végtelenbe vesző vonal szövi át a
gazdagon kidolgozott háttereket, utalva a valós érzelmi konfliktusokra
megoldást nyújtó mesebirodalom jelenlétére. De A tenger dalát nemcsak a terápiás animációk finom mívű darabjaként
szemlélhetjük, történetében a régmúlt ködébe vesző, sokak által elfelejtett
mítoszok érvénye a CGI-trendekkel szembehelyezett hagyományos rajzfilm
értékeire hívja fel a figyelmet. Sőt, a kővé változtatott tündérlények gyönyörű
metaforájába ágyazott központi tanulság is kortól függetlenül megszívlelendő: a
lélek fájdalmaira a bezárkózás és a magányos gyötrődés csupán ideig-óráig
jelenthet gyógyírt, a múlt elengedéséhez igenis szükség van a közös feldolgozás
folyamatára – arra a küzdelmes feladatra, ami Moore filmjét nézve máris
könnyebbnek tűnik.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 176 átlag: 5.56 |
|
|
|
|