|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégLondon megöl engemKoltai Ágnes
Kultikus film. Megint egy kultikus film a transzvesztitákról, a homokosokról, a kábítósokról, azokról a bizonyos másokról, akiket oly könnyen vet meg a normálisra maszkírozott nyárspolgáriság. Az angol-pakisztáni Hanif Kureishi filmje nekik, épp nekik, a nyárspolgároknak készült, akik még a drogot és a nemi eltévelyedést is megbocsátják, ha kellő mennyiségű könnyben és langymeleg érzelmekben áztatják a történetet. Ha a hősöket az unos-untalan szajkózott „nehéz gyermekkorom volt” tragédiácskában aszalják. Ennek örül a „rendes ember”, ekkor leereszkedhet a szegény megtévedt fiúkhoz és lányokhoz, kik naphosszat színak, isznak és idült ürességgel tekintenek tulajdon mocskos mancsukra. Tessék őket sajnálni! Ezt tette velük a rideg család és a konok Vaslédi, aki sikert sikerre halmozva tönkretette Anglia felnövekvő nemzedékét: a középosztály prosperitásáért cserébe a munkanélküliséget, a flasztert és az „utazást” kínálta fel nekik. Ezek a rideg tények. És a film?
A rendező hideg szenvtelenséggel vegyes hercigeskedéssel meséli el egy kábítós baráti kompánia szétesését. Szociológiai leltárt készített: megmutatta a bomlás stációit.
A London megöl engem Kureishi első játékfilmje, de nem a pályakezdők nagyotakarása, hanem a kiszámítottság üli meg. Kureishi amúgysem kezdő, írt regényt, színpadi darabokat és két forgatókönyvet (Az én kis mosodám; Sammy és Rosie ágybabújnak) Stephen Frearsnek. Ma ő az egyik legfelkapottabb középkorú angol filmes.
Reméljük, egyszer filmjei is utolérik jó hírnevét.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 921 átlag: 5.6 |
|
|
|
|