|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziHétköznapi vámpírokBaski Sándor
What We Do in the Shadows – új-zélandi-amerikai, 2014. Rendezte és írta: Taika Waititi, Jemaine Clement. Kép: Richard Bluck. Zene: Plan 9. Szereplők: Jemaine Clement (Vladislav), Cori Gonzalez-Macuer (Nick), Taika Waititi (Viago), Jonathan Brugh (Deacon), Ben Fransham (Petyr). Gyártó: Unison Films / Funny or Die. Forgalmazó: Cinetel. Szinkronizált. 86 perc.
A vérszívások közti, öröklétig tartó
holtidőt is el kell valamivel ütni, és az emberekhez hasonlóan a vámpíroknak
sincs jobb ötletük a szocializációnál. Nincs olyan modern adaptációja a
mítosznak, amelyben a halhatatlan antihősöknek a vámpírlét szokásos nyűgjein
túl ne kellene az együttélésből adódó súrlódásokat is kezelniük, legyen szó
párkapcsolatról (Halhatatlan szeretők),
családról (Vámpírok, Byzantium),
mester és tanítvány viszonyról (Interjú a
vámpírral), bűnbandáról (Alkonytájt)
vagy komplett alternatív társadalomról (True
Blood, Alkonyat).
A természetükből adódóan antiszociális
rémlények együttélése nem csak drámai konfliktusok, hanem vérbő poénok forrása
is lehet, ahogy azt az Addams Family
alkotói bő negyedszázada demonstrálták. Egy-egy szűk közösség mindennapjainak
szatirikus hangvételű bemutatására a legutolsó trendek szerint mégsem a
nagyjátékfilm, hanem A hivatal által
kifejlesztett áldokumentarista sitcom-formátum az ideális. A 2010-es belga Vámpírok is ebből a kottából készült, a
filmbéli fiktív stáb egy diszfunkcionális vámpírcsalád életét követte, szó
szerint halálmegvető bátorsággal. Az új-zélandi Hétköznapi vámpírok alkotói annyival bővítik a formulát, hogy a
valóságshow narrációs eszközeit is kölcsönveszik: az egy fedél alatt élő, négy
különböző generációt és habitust képviselő vérszívók külön-külön is
kommentálják a konfliktusokat. A Taika Waititi–Jemaine Clement író-rendező-főszereplő
páros mindkét tagja a szkeccskomédia világában kezdte pályafutását, a poénok
időzítésével nincs is gondjuk; gyakorlatilag a témából adódó összes ziccert
magabiztosan ütik le, és még a CGI-trükköket is szellemesen használják.
Filmjükkel szemben tulajdonképpen csak egyetlenegy kifogás emelhető:
epizodikussága miatt tévésorozatként sokkal jobban működhetne.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 129 átlag: 5.64 |
|
|
|
|