KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Félvilág

Kurvának áll

Kovács Bálint

A Monarchia leghíresebb luxuskurtizánjának története.

 

Sokat elmond a magyar filmforgalmazás kuszaságáról, hogy az év egyik legjobb magyar filmje nem jut el a mozikba, és rögtön a tévében kezd. Pedig a Félvilág nemcsak azért kívánná a szélesvásznat, mert vizuálisan aprólékosan kidolgozott és esztétikus, de azért is, mert szokatlanul jól működik benne a „hármas egység”: feszesen épül fel az izgalmas és összetett történet, a rendező és a forgatókönyvíró közölni is akarnak valamit a cselekmény végigvezetése mellett, és mindezt erős színészi alakítások teszik teljessé.

Mágnás Elza, „a Monarchia leghíresebb luxuskurtizánjának” története Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró kezei között több egy fülledt kamarathrillernél. A magyar közéletet valóban sokáig foglalkoztató korabeli bulvárhírt, a gazdag kurva meggyilkolását Szász és Köbli úgy bontják ki, ahogyan tették azt korábban A berni követ alapjául szolgáló eseményekkel is: nemcsak egy feszült thriller lehetőségét látták meg a golyózáporos túszdrámában, de az 56-ban megrepedt államgépezetről is beszéltek. Mágnás Elza halálának körülményeit úgy fejtik vissza, hogy abban egyrészt három roppant összetett és érdekes karakter hasonlóan összetett és érdekes motivációi váljanak láthatóvá, másrészt egy szimpatikus visszafogottsággal ábrázolt – azaz korántsem okoskodó vagy szájbarágós – filozófiai okfejtés is elférjen a „jó emberek” és a „rossz emberek”, jóság és gyarlóság megítélésének relativitásáról, az eszközt szentesítő vagy nem szentesítő célokról, a vallás dogmáinak saját céljainkhoz idomításáról.

Ráadásul ez az értelmezési tartományt okosan tágító „mondanivaló” logikusan következik abból, ahogyan fokozatosan kirajzolódnak a főszereplők jellemei, motivációi, sorstörténetei. Ez a fokozatosság az, ami az elsőtől az utolsó percig jelen lévő feszültségért felel, sokkal jobban, mint a nyitójelenet flash forwardja miatt várt gyilkosság. Köbli úgy építi fel az alapszituáció kártyavárát, hogy mindvégig azt érezzük, egyetlen pikk dáma sem kerülhetett volna arrébb egy milliméterrel sem. A kezdeti felállás – felül a nagyságos asszony, az ő vezető komornája és legalul az újonc cseléd – folyamatosan alakul, mert minden percben változik a képlet, formálódnak a három nő közötti viszonyok egyrészt azért, mert újabb és újabb titkok derülnek ki a múltból, másrészt azért, mert az erőviszonyok hullámverése hol felemeli, hol zátonyhoz csapja a szereplőket. Köbli Norbert nem eredetiséggel, hanem hihetetlen profizmussal építi fel mindezt: a két érettebb nő beszáradt viszonyát a fiatal cseléd jelenlétének oldószerével lazítja fel, hogy ne is csak kettejük között induljon újra a hatalmi harc és lélektani játszma, hanem elkezdődjön a versengés az új szereplő birtoklásáért is – ez pedig rengeteg lehetőséget ad a feszültség fokozására, az először sztereotipnak tűnő jellemek (a romlott nő, a tiszta „apáca”, az ártatlan naiva) összemaszatolására. Gryllus Dorka talán élete alakítását hozza a csak eleinte apácának tűnő nő szerepében: olyan torokszorítóan őszintének tűnik minden vallomása, olyan félelmetesen érzelemteli minden pillantása és magabiztos minden gesztusa, hogy a könnyei nemcsak az ő arcára, de a mienkre is mély árkokat vágnak. Kovács Patrícia lassan fedi fel Elza játékos könnyedsége mögött az ólomsúlyú céltudatosságot, Döbrösi Laura viszont csak ugyanabból a néhány berögzült, egyszerű gesztusból, arckifejezésből és pillantásból építi fel a kiscselédet, amit már több alakításban megunhattunk a színésznőtől.

A film atmoszférája miattuk is magával ragadó, de amúgy is kiemelkedően egységes és precízen tervezett. Valcz Gábor látványtervező szűk tereket használ, de azokat az utolsó törött üvegcserépig megtervezi, miközben Szakács Györgyi jelmezei (Végh Attila frizuráival együtt) is látványosak: így egy másodpercre se válik unalmassá egy beállítás sem, pláne, hogy Nagy András kiváló és ötletes kamerakezeléssel gondoskodik arról, hogy a Félvilág formailag is izgalmas legyen. Parádi Gergely zenéje is komoly hatást tud elérni, megtámogatva az egyébként is szokatlanul jó hangkulisszát.

Nemcsak a tévében és nemcsak a magyar mezőnyben feltűnő, hogy egy film a jó dramaturgia és az utolsó szóig átgondolt forgatókönyv mellett még a formát is ilyen tudatosan használja. Ilyesmikkel kellene teletölteni a mozik termeit.

 

FÉLVILÁG – magyar, 2015. Rendezte: Szász Attila. Írta: Köbli Norbert. Kép: Nagy András. Zene: Parádi Gergely. Szereplők: Kovács Patrícia (Mágnás Elza), Gryllus Dorka (Rózsi), Döbrösi Laura (Kató), Kulka János (Max). Producer: Lajos Tamás, Mink Tamás. Gyártó: Szupermodern Filmstúdió. A Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával. 88 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/01 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12541