KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Aranjuezi szép napok

Kolozsi László

Les beaux jours d’Aranjuez – francia-német, 2016. Rendezte: Wim Wenders. Írta: Peter Handke és Wim Wenders. Kép: Benoît Debie. Zene: Nick Cave. Szereplők: Reda Kateb (Férfi), Sophie Semin (Nő), Jens Harzer (Író). Gyártó: Neue Road Movies / Alfama Films / Leopardo Filmes. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 97 perc.

 

Sławomir Mrożek egyik szkeccsében füstös éjszakai lokálban töpreng azon a Neves Rendező, hogyan lehetne megfilmesíteni Kant Gyakorlati ész kritikája című munkáját. Tovább is léphetünk ezen a kérdésen: hogyan adaptálható Rilke Duinói negyedik elégiája, egyáltalán egy filozófia költemény, egy esszé, egy szabadvers. Wim Wenders erre irányuló – szögezzük le: kudarcos, ám nem érdemek nélkül való – vállalkozása az Aranjuezi szép napok. Wenders és Peter Handke osztrák író (aki túl van már fénykorán, messze pazar A kapus félelme tizenegyesnél című írásától) korábbi közös munkája, a Berlin fölött az ég is, ha újranézzük és jobban figyelünk, hasonlóképpen küzdelem a prózában elmondhatatlan tartalmak, a filmre aligha vihető eszmék megjelenítéséért – vagyis filmes költemény.

Csakhogy míg a Berlin-film ékesszóló, rafinált és magával ragadó, az aranjuezi utód lapos és unalmas. Minden szép momentuma és verssora ellenére. Az unásig játszott Lou Reed dal – Perfect Day – közben Párizst látjuk, a kihalt utcákat: mintha egy apokalipszis az élet minden nyomát kipusztította volna. A Champs Élysées-ről kanyarodik el a kamera a város utcára, majd egy vidéki házba, annak szobáiba. Az egyik üres szobában az ihlettel küzdő író ül, írógépe és tabletje előtt, hogy leírja műve és a film első mondatát: „És megint egy nyár…” Ekkor jelenik meg, a képzelete szülte, de mégis valóságos pár, akik nem tudni szerelmesek-e, milyen kapcsolatban állnak egymással, de a szerelemről, az érzésekről vallanak, ahogy az író írja, egy teljesen időn kívül térben. Párbeszédük – melynek első részében a nő viszi a prímet – szól első szerelmekről, egy hintán átélt misztikus élményről, egy sóbányában lebonyolódott randiról, a nebántsvirágról, majd az aranjuezi kastélyokról is, mintha keveréke lenne Roland Barthes szerelemről szóló traktatusának, egy Rilke poémának, Nádas Péter Az égi és a földi szerelemről szóló esszéjének, meg egy olasz misztikus vallomásának. Érthetetlensége és követhetetlensége okán lenyűgöző olykor. Vannak csodaszép sorai (mint a „hóréteg a deszkapadló alatt”-kezdetű), de ezek nem érnek fel a Midőn gyermek volt a gyermek… kezdetű Handke vershez, ami a Berlin fölött az égben hangzik el. Sajnos a pár körül mozgó kamera, az állandó kör-svenkek miatt érezni csak a szédület-érzést, nem azért, mert oly költőiek a verssorok és a képek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/02 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13074