|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
DVDElzárva a világ előlBata Norbert
The Disappointments Room
– amerikai, 2016. Rendezte: D.J. Caruso. Szereplők: Kate Beckinsale, Mel Raido,
Lucas Till. Forgalmazó: Fórum. 88 perc.
Mostanság, amikor a
körülajnározott kortárs horrorfilmek rendre csalódást okoznak – a Valami követ átgondolatlanságától kezdve
A boszorkány blöffjén át a The Autopsy of Jane Doe elmaszatolt
fináléjáig –, szinte már üdítően hat egy olyan rémfilm, amelyet még csak
pozitív sajtóvisszhang sem övez, és nem kelt hamis reményeket a közönségben.
Igaz, ha a szóban forgó produkciónak ez az egyetlen érdeme, a néző így sem jár
jobban – sőt. Pedig nem indul vállalhatatlanul a Hátsó ablak középszerű kertvárosi parafrázisával, a Disturbiával „elhíresült” D.J. Caruso
2014-ben forgatott, de csak két évvel később bemutatott filmje, az Elzárva a világ elől. Jobb pillanatai azonban
sajnos levonulnak legkésőbb az expozíció végéig; gondolok itt azokra a
snittekre, amelyek egy ódon ház belső tereit mutatják, némi ajtónyikorgással,
vízcsöpögéssel erősítve az atmoszférát, és azt sejtetik: kísértetfilm van körvonalazódóban.
Amint azonban az emberi dráma, a természetfelettinek vélt borzalmak, de
leginkább egy súlyos csapástól szétzilált női psziché rejtelmei kerülnének
terítékre, hamar ellaposodik, vagy stílszerűen szólva, ezer sebből kezd el
vérezni a film. A cselekményvezetés összecsapottsága, a primitív jump scare effektusok, az értékelhető
színészi játék teljes hiánya és a paráztatónak szánt, ámde nevetségességbe
torkolló montázsok – kivált az idősíkok és tudatképek menetrendszerű
váltogatása – nyomatékosítják igazán, mekkora a szakadék az Elzárva a világ elől és az általa
megidézett előzmények (olyan remeklések, mint az Ijesszük halálra Jessicát! és a Ragyogás)
között.
Extrák: Semmi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 5.5 |
|
|
|
|