|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
MoziEmlékképekGelencsér Gábor
Powidoki – lengyel,
2016. Rendezte: Andrzej Wajda.
Írta: Andrzej Mularczyk.
Kép: Pawel Edelman.
Szereplők: Bogusław Linda (Wladysław Strzemiński),
Aleksandra Justa (Katarzyna Kobro), Bronisława Zamachowska (Nika Strzemińska), Zofia Wichłacz (Hania). Gyártó: Akson Studio.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos.
98 perc.
Méltó módon zárult le a
90 éves korában elhunyt Andrzej Wajda 60 esztendős, több mint 30 egész estés
játékfilmet számláló, filmtörténeti jelentőségű életműve. Az Emlékképek nem „nagy” film, de egy
következetesen építkező életmű szép záródarabja. A film történetével Wajda
visszatér ahhoz a korszakhoz, amelyben pályája elindult, s amelyet már többször
feldolgozott – noha ő azon kevés kelet-európai rendezőhöz tartozik, aki a
rendszerváltozással kialakult új társadalmi helyzetre, illetve az annak
hatására felszabaduló, addig tabusított emlékezetpolitikai kérdésekre is képes
volt frissen és művészileg hitelesen reflektálni. Az idős kor azonban,
legalábbis az utolsó filmben, mégis a nosztalgiát helyezi előtérbe, még ha a
megidézett korszak, az ötvenes évek, a legkevésbé sem „nosztalgikus”. A stílus
és a szemléletmód azonban, amellyel Wajda a korszakra emlékezik, kétségtelenül
az.
A film főhőse, Władysław Strzemiński (1893–1952)
a második világháború után Łódźban oktató és alkotó avantgárd festőművész sorsa
filmforgatókönyvért kiált. Az első világháborúban bal karját és lábát elvesztő
férfit a kommunista rezsim kultúrpolitikája szellemileg is megnyomorítja:
kiteszik a képzőművészeti főiskoláról, ahol diákjai rajonganak érte, bezárják a
helyi múzeum általa tervezett, az ő és szobrász felesége munkáit bemutató „neoplasztik
termét”, végül még a politikai transzparensek pingálásától is eltiltják, s
nyomorúságos körülmények között hal meg tbc-ben. Ő azonban nem lázad, csak
ellenáll – s ez kerül Wajda bölcs hattyúdalának gondolati centrumába. A
politikai terror képei, helyzetei és karakterei meglehetősen ismerősek, a
befelé forduló, családi traumákat is hordozó, diákjaiban hívő és élő művész
karaktere (Bogusław Linda meggyőző alakításában) annál eredetibb. Wajdának volt
miből ihletet merítenie: először maga is festészeti tanulmányokat folytatott,
majd abban a korszakban ugyanott végezte filmes tanulmányait, s később ő is
iskolalapítóvá vált. Az pedig különösen megrendítő személyes búcsúvá avatja a
filmet, hogy legszebb jelenete a főhős halála előtti rosszulléte. A festő egy
újabb megalázó munka, kirakatrendezés közben esik össze, mialatt az üvegen túl,
az utcán az élet ugyanúgy megy tovább, mintha mi sem történt volna. Mindez a
halál filmes ábrázolásának önmagában véve is maradandó remeke: valaki megszűnik
létezni – az élet viszont a kirakat keretében mintegy filmként pereg tovább. Az Emlékképek ezzel az
ihletett zárlattal Wajda nagyszabású és kikezdhetetlen életművére is
emlékeztet.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2 átlag: 7.5 |
|
|
|
|