KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Égigérő fű

Kovács Patrik

Magyar, 1979. Rendezte: Palásthy György. Szereplők: ifj. Hintsch György, Máriáss József, Ujlaki Dénes. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatóság. 80 perc.

 

Néhány bátortalan próbálkozást leszámítva a rendszerváltozás után nem születtek kísérletek a patinás múltú honi ifjúsági film reaktiválására. A műfaj iránt érdeklődőknek ezért a dicső aranykor – a hetvenes és nyolcvanas dekád – bő terméséből kell szemezgetniük. Erre nyújt remek alkalmat az Égigérő fű, Janikovszky Éva Málnaszörp és szalmaszál című regényének adaptációja. Palásthy György munkájának középpontjában az élénk fantáziájú kisfiú, Misu (ifj. Hintsch György) áll, aki nagybátyja (Máriáss József) lakóhelyén, a budapesti bérházban tölti vakációját. Unalmát elűzendő nagyszabású tervet eszel ki: úgy akar tisztelegni szomszédjuk, a fél évszázados parkőri szolgálatból nyugdíjba vonuló Poldi bácsi (Rajz János) előtt, hogy zöld gyepet telepít az udvar keramitkockái helyébe. A kivitelezésbe a környék jellegzetes figurái is bekapcsolódnak, s a vállalkozás hamar közösségi szeretetmisszióvá alakul.

Palásthy a zsáner specialistája, s cselekményépítésén érződik is a felhalmozott rutin. Mérnöki alapossággal kidekázott fordulatok elegyednek a hol naivan bájos, hol kissé negédes (ám sosem tolakodó) humorral. Jóllehet az Égigérő fű históriája nem rugaszkodik messze a valóság talajától, a rendező – a mesei fantasztikumot hangsúlyozandó – néhány mozzanatot mégis látványosan stilizál. Ilyen az elrabolt „aranyhajú tündér” utáni képzeletbeli hajsza a nyitányban, vagy a miliő bizonyos visszatérő elemeinek (a felkelő és lenyugvó napnak, a ház felett szálló madaraknak) animációs formában történő megvalósítása. Az előbbit már csak a televíziós esztétika kötöttségei miatt is zavaró ügyetlenségek tarkítják, az utóbbi pedig felesleges vizuális blikkfang, s mindkét megoldás élesen eltér a film földhözragadtabb képi stílusától. Igaz ugyanakkor, hogy Palásthy néha a humor révén is kilép az Égigérő fű szűkebb stilisztikai tartományából, és ez kifejezetten jól sül el – gondolok itt az Oszkár (Ujlaki Dénes) és idős édesanyja (Dajka Margit) labirintusszerű otthonában játszódó epizódra, mely már-már szürrealista árnyalattal festi meg a film szövetét.

Habár a kollektív célok fontosságáról szóló történet akár az elvtársi szolidaritás (vagy tágabban: a szocialista állameszmény) himnuszaként is értelmezhető, a film olykor óvatos rendszerkritikát is megfogalmaz (például a hivatalbéli sorban állás jelenetében, mely ragyogóan illusztrálja a kádári pangás betonszürke mindennapjait). E sokrétűség az Égigérő fű időtálló mivoltát bizonyítja, akárcsak az, hogy képes hidat verni több generáció közé: a mai negyveneseket felülteti a nosztalgia hullámvasútjára, gyermekeiket pedig szinte észrevétlenül nemesíti és pallérozza.

Extrák: Ha én felnőtt volnék… – Szoboszlay Péter Janikovszky Éva írása nyomán animációs rövidfilmje.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/10 63-63. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13402