|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Francia árnyakPárizs császáraVidocq visszatérVarró Attila
A bűnözőből lett rendőrnyomozó kalandos története a francia pitaval örök legendája.
Tekintve, hogy Eugène-François Vidocq (1775-1857) legendás alakja egyfajta mitokondriális
ősatyának tekinthető a bűnügyi műfajok evolúciójában, mivel egyaránt ihlető
alakja volt a Jean Valjean reformált gengszterének, Poe Dupin felügyelőjének és
Sherlock Holmes-nak, nem meglepő, hogy a francia film szinte születése óta
szívesen nyúl alakjához. A hamisítóból, fegyencből, gályarabból rendőrségi
besúgóvá, magándetektívvé, majd a Sûreté National első vezetőjévé vált kalandor minden filmes korszaknak
megadta, amit követelt tőle – legutóbb egy kínos digitális látványparádékban, agyonvágott
savate-akrobatikában és irracionális
elemekben bővelkedő akció-krimit az ezredfordulón Depardieu-vel. Jean-François
Richet eddigi karrierje megelőlegezte, hogy inkább a klasszikus
bűnfilm-hagyományok kerülnek majd előtérbe, ahogy ez a Halálos közellenségben történt, ugyanakkor az erőszakjelenetek sem
nélkülözik majd a kortárs kalandfilmtől várt karcos hitelességet (Az utolsó emberig).
A Párizs császára Vidocq-ját akár a középkorú Alain Delon is játszhatná
két Melville-opusz között, a Pat Garrett
és Billy a kölyök gall gengszter-remake-jében: Richet művében a hosszú
snittes és precízen koreografált akció-szekvenciák között viharos sorsdráma
bontakozik ki, a főhős életének azon kis szakaszára fókuszálva, amikor rablóból
pandúrrá lett, átélve a határhelyzet minden testi-lelki terhét. Hiába a szép
szerelmi szál, a felbukkanó kurtizán femme
fatale, a politikai háttérrajz Fouché rendőrminiszterrel, a kicsiny
bűnvadász-kommandó válogatott hőstettei, a történet újra és újra visszatér a
konszolidáció drámai alapkérdéshez – a főhős legkomolyabb ellenfele saját sötét
múltja, amely könyörtelenül szedi áldozatait közvetlen környezetéből,
elsősorban egy feltörekvő hajdani barát és elszánt bandita jelképes fiatalkori
alteregójának köszönhetően. Ráadásul, akárcsak Peckinpah, Richet sem hagyja ki
a kínálkozó ziccert, hogy hőse keserves pálfordulatát párhuzamba állítsa
nemzete történelmének talán legnagyobb fordulópontjával – Napóleon császári
uralkodásával, amely a nagy forradalom véres kamaszévei után átvezette
Franciaországot a demokrácia keserű felnőttkorába.
PÁRIZS CSÁSZÁRA (L’empereur
de Paris) – francia, 2018. Rendezte: Jean-François Richet. Írta: Éric Besnard
és Jean-François Richet. Kép: Ma-nuel Dacosse. Zene: Marco Beltrami és Marcus
Trumpp. Szereplők: Vincent Cassel (Vidocq), Olga Kurylenko (Bárónő), Freya
Mavor (Annette), Au-gust Diehl (Nathanael), Denis Ménochet (Dubillard), Denis
Lavant (Maillard), Fabrice Luchini (Fouché). Gyártó: Mandarin Films.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Szinkronizált.
110 perc.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 0 átlag: - |
|
|
|
|