|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTúlélni PicassótHungler Tímea
James Ivory filmje tízéves periódust ölel fel Picasso életéből, méghozzá azt az időszakot, melyet a festő az egyetlen olyan nő társaságában töltött el, akit nem ő hagyott el. Francoise, a festőnő meséli el kettőjük élettörténetét tiszteletadása jeléül. A film azonban nem korlátozódik „jelenetekre egy házasságból”, túllépve a magánember-Picasso bemutatásán a teljes emberképet célozza meg több mint kétórás időtartama alatt.
A gond csupán ott van, hogy a Picassót alakító Anthony Hopkinst minduntalan háttérbe szorítja az egykori szeretőkből, barátnőkből álló, jussát követelő baromfiudvar, így ahelyett, hogy valamivel többet tudnánk meg a mesterről a nőkhöz fűződő viszonyán keresztül, egyszer csak elveszítjük őt a forgatagban. Az esetet súlyosbítja, hogy Hopkins Picassója semmiképpen sem az a filmben többször megfogalmazást nyert öntörvényű, sátáni Don Juan-figura, inkább nevezhető joviálisnak és apáskodónak. A körülötte kialakuló hiszteroid nőstény-kirohanások így már-már elgondolkodtatják a nézőt afelől, hogy nem jól álcázott iróniával találta-e szemben magát.
Még mielőtt azonban eljutnánk erre az álláspontra, Ivory hőse megfest néhány klasszikust, mediterrán tájakon barangol, kiáll az avantgárd művészet mellett, megvívja mindennapi harcait a galériatulajdonosokkal, bekapcsolódik a lengyel munkásmozgalomba, és lefolytatja a film csúcsjeleneteként Matisse-szal azt a hosszúra nyúlt, sablonokból építkező beszélgetést a művészetről, melynél sajnálatos módon a film színvonala sem tudott feljebb jutni.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 903 átlag: 5.6 |
|
|
|
|