|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégTehenekSneé Péter
Elsőfilmes rendezővel szemben megbocsátó a szakma. Szemet huny hibái felett, s elnézi gyengeségeit. Jóindulaúan ismételgeti csupán a kopott mondást: „ki sokat markol, keveset fog”, mert tudvalevő, hogy a helyes arányok kialakítása a legnehezebb. Most se firtassuk, miként lehetne egyetlen filmbe szuszakolni három generációnak, illetve Baszkföld hatvan esztendejének történetét úgy, hogy ne csak az 1875 és 1936 közötti időszak eseményeivel ismerkedjünk meg, hanem a születés-szerelem-halál örök körforgásába is bepillantást nyerjünk. Ami egy hosszú eposzhoz épp elegendő, sok a favágó dinasztia 96 perces sagájához. A zsúfoltság azonban mellékes jegye Julio Medem alkotásának, érdekesebben szemléletének konzervativizmusa: a természetközeli ember mítoszának felélesztésével a nála jóval felkészültebb Taviani-testvérpár, Olmi és mások nyomdokain olyan általánosítások felé törekszik, melyekkel maga sem képes mihez kezdeni. Erőlteti a szimbólumképzést, de a túlfokozott hang és a merész beállítás nála sokkoló inkább, semmint felindító, leblokkol ahelyett, hogy a világ rejtett szépségeit tárná elénk. Egy emberelőttes Éden hamis álmára utal vissza, ahol vad szerelmeink és esztelen gyilkolásaink híján minden békés és nyugodt. Ugyanakkor a filmbeli természet több magába zárult közönyösnél, majd’ annyira riasztónak mutatkozik, mint öldökölésbe tébolyult társadalmunk. A bizarr fák és a puffadt tehenek sokat sejtetőn hallgatnak, rengetegük olyan fenyegető, amilyennek csak egy született városlakó szemében látszhat. Ellentétes érzések ingerkednek tehát velünk, kik nem tudjuk, hová is fordulhatnánk végül, mibe kapaszkodjunk.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 2841 átlag: 5.42 |
|
|
|
|