KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Halálsoron

Mátyás Péter

 

Frank Darabont rendező vonzódása a rabok és fogvatartóik egymásrautalt kapcsolata, a mikroközösségek hierarchikus viszonyai iránt nem újkeletű. Korábbi munkája, A remény rabjai börtönviselt hősei is pokoljárásuk végén nyerik el szabadságukat. A forgatókönyv akkor és most is Stephen King egyik kisregényéből készült. A Halálsoron elbeszélője és főszereplője egy siralomházi őrség egykori parancsnoka (Tom Hanks), aki a fegyintézet mindennapi működése közepette is megőrizte emberségét. A feladata az volt, hogy utolsó útjára kísérje a kivégzésre várókat. Visszaemlékezésének fókuszában John Coffey áll, aki 1935-ben egy kilencéves testvérpár meggyilkolása miatt került börtönbe. A kezdetektől világos, hogy ez a hatalmas termetű, feketebőrű elítélt ártatlan, túlságosan szelíd és barátságos, még a sötétben is fél. Csodatevő képességekkel rendelkezik, kézrátétellel gyógyít, rákos daganatot tud megszüntetni, a halottat is képes feltámasztani. A kibontakozó misztériumjátékban a keresztény szimbolika néhány eleme is felvonul, gondoljunk csak a feltámadás momentumára vagy a Judásként ábrázolt pszichopata fegyőr figurájára.

A film azonban nem elégszik meg a valóság és fantasztikum mostanság oly divatos keverésével, hanem kötelezően felmondja az ismerős leckekönyvet a börtönélet viszontagságairól, protestál a halálbüntetés eltörlése és a faji előítéletek elutasítása mellett. Ezeket a fellelkesítő eszméket ezúttal a szájbarágós példabeszédek hatástalanságával adják elő. Könnyfacsaró érzelmi manipuláció áldozatai vagyunk a villamosszék barbárságának túldramatizált bemutatása és a valószerűtlen, a szélsőségesen jó vagy rossz karakterek szerepeltetése miatt. A giccs pedig abban a jelenetben éri el tetőpontját, amelyben a feltámadás keresztény aktusa egy eltiport rágcsáló felélesztésével teljesedik ki. Itt kell felhívnunk a figyelmet a film igazi sztárjára, a Walt Disney teremtette Mickey Mouse e kései leszármazottjára. Ez a mágikus egér – ugyanis róla van szó – lejátssza a vászonról a színészeket. Különleges tulajdonságai és játékossága rabul ejtik szívünket. A vásznon zajló emberi dráma már régóta nem érdekel senkit, ám de képzelhetik azt a katarzist, amit az utolsó kockákon érzünk, amikor kedvencünk másodszor is, immár végleg kileheli lelkét. A számos Oscar-díj közül az egérnek mindenképpen megszavazhatunk egyet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/05 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2940