|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA tiltott nőArdai Zoltán
Családos ingatlanvállalkozó előszeretettel keresi az ismerkedés alkalmait diákstátusú vagy bérből élő kisasszonyokkal, megannyi (egy-másfél hónapos lejáratú) viszony céljából. Első látásra az n-edik eset sem látszik nagyon elütni a többitől, az újabb lány is, ahogyan kell, súlytalan kapcsolatokban utazik. Hamar túllehetnének egymáson, ha a lány nem állapodott volna meg magával már rég abban, hogy nős emberrel nem kezd. Ez az egy szál elvecske csodát tesz, mindkettejük előtt ismeretlen létszférát tár fel: a huzamos udvarlás világát. Rétegzett dialógusokban kéjelegnek a továbbiakban, bódultan a folytonos pszichikai sziromfesléstől. Odahagyva szexuális forradalmunk tisztaságát, visszamerülnek az ancien régime fertezett páráiba, aljasán ínyenc módon jutnak el a testiségig. Miközben a nő rigolyája felpuhul e miazmában, maga a film is együtt nyiladozik a szerelmespárral, jelenetei kibújnak az euroamerikai középműfajú mozi stiláris aszpikjából, levegősekké válnak, levegőjüknek íze van; négy fal között nemkevésbé, mint a szabadban (párizsi utcarészletek). Néhány pillanat kivételével mindig mindent a feszült udvarló szemszögéből látni; a központi látvány természetesen a tiltott nő, aki többnyire szembefordul az optikával. A konvencionális zárójelenet – hóhullás, merengő férfimonológ – nemcsak a film dokumentarisztikus színezetét töri meg, hanem egész poétikáját. Méltatlanul az addigiakhoz, amolyan mozirománccá fokozná le utólag a művet (mintha A tiltott nő mindenekelőtt „egy szerelem sorsáról” vagy a szerelmekéről igyekezett volna szólni). Szerencsére már eléggé későn.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1025 átlag: 5.59 |
|
|
|
|