|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégNew Jack CityHegyi Gyula
Az amerikai „fekete filmek” új hulláma a gettóélet nyers és kegyetlen valóságát közvetíti nézőinek – a lehető legkevesebb hollywoodi cukormázzal. A filmkészítés persze mindig pénzbe kerül, és minél több pénzbe, annál valószínűbb, hogy a szinte dokumentarista nyerseséget jellegzetes álomgyári megoldások enyhítik. A New Jack City– e műfaj jellegzetes darabja – például őszintébb, mint egy átlagos „fehér” játékfilm, de már kommerszebb, mint a New York-i fekete gettóban játszódó amatőr és low-budget produkciók. Rendezője, Mario van Peebles dicséretes leleménnyel helyez a bűnügyi történetbe jellegzetesen dokumentarista ízű betéteket, melyekben a fekete gettó lakói mintegy a sztoritól függetlenül beszélnek sorsukról – elsősorban a kábítószerről, a „crack”-ről, amelynek utcai terjesztői és leggyakoribb áldozatai egyaránt feketék. A nagy leszámolások krimijét utcai pillanatképek szakítják meg, fekete srácok ülnek a lerobbant bérházak lépcsőin: néhány év, és a jövő gyilkosai és áldozatai egyaránt belőlük kerülnek majd ki. Némi agitatív szándék sem hiányzik a kábítószer-kereskedők ellen szerveződő utcai közösségek bemutatásából és a „városi folklór” képsoraiból.
Ezzel együtt a New Jack City krimi is, fekete zsaruk és fekete gengszeterek élethalálharcának látványos és érzelmes története. Tűz és tűzharc: égnek a gettó házai és ropog a gépfegyver, érzéki orgiákon mulat a fekete gengszter-elit, érzelmesen búcsúzik egymástól fekete gyilkos és fekete áldozata, és a fekete nyomozók végre letartóztatják a fekete főbűnöst, hogy ügyében fekete ügyésznő kérjen súlyos büntetést. Ezzel persze még nincs vége a filmnek, meglepetés következik... A New Jack City a fekete gettó és a hollywoodi álomgyár nagy mérkőzésének is felfogható: és az eredményt leginkább döntetlennek mondhatjuk. Érzékelünk valamit a gettó valóságából, de Hollywood mindenhatóságából is.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1157 átlag: 5.45 |
|
|
|
|