|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
KrónikaMarcorellesKézdi-Kovács Zsolt
Nekünk mindnyájunknak Lajos bácsi volt, ki tudja, ki ragasztotta Louis Marcorellesre ezt a magyar keresztnevet, valamikor a kezdetekkor. 1956 nyarán egy fiatal francia kritikus elvetődik egy „kommunista” országba és találkozik a magyar film első, forradalmi pezsgésével. Cikkét a Sight and Soundba már a forradalom után írja meg, a forradalom és annak leverése okozta mély megrendüléssel. Ez a fiatalkori megrendülés hűséges barátunkká teszi, és akkor is kitart mellettünk, amikor nem vagyunk divatban, akkor is ír rólunk, amikor haragszik, akkor is elzarándokol a Szemlére, amikor mások már lemondtak róla.
A Cahiers du Cinéma és a Le Monde nagyhatalmú kritikusaként egész filmes generációkat fedez fel, áramlatok „atyjaként” rendezők tucatjait menedzseli. Perrault és Rouch, Eustache és Leacock, Szabó és Elek – a direkt dokumentumfilmezés, a Cinéma Direct, a Cinéma du Réel, a quebec-i iskola, az indiai film, a független amerikaiak felfedezése nem kis részben neki köszönhető. A cannes-i Kritikusok Hetén ismeretlen filmesek százait mutatta be. Dicsérte őket, harcolt értük később is. Akit egyszer megszeretett, ahhoz hűséges volt, néha a kellemetlenségig hűséges és ragaszkodó, a Le Monde -nál már utálták, hogy újra csak kimondhatatlan nevű, unalmas filmeseket propagál, de ő rendületlenül járta a világot és írta a cikkeket róluk. Rólunk.
Mi a legtöbb, amit egy kritikus adhat azoknak, akiket bírál? A szeretet. Marcorelles szíve teli volt szeretettel a film iránt. A szíve állt meg, Cannesba menet, a fesztivál előtti napon.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1226 átlag: 5.46 |
|
|
|
|