KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A Morel fiú

Csigidicsá!

Vasák Benedek Balázs

Meskó Zsolt produceri vizsgamunkája noha rövidfilm, moziban is látható. Forgalmazás és marketing: jeles.

 

Ha van dolog, ami az utóbbi tíz évben brutálisan átalakította a közterek látványát, akkor – az óriásplakáton kívül – bizonyosan a szupermarket az. Kívül sivár, belül steril, csak az akciós áruk színes csokrai törik meg a gondolák rideg egyhangúságát; és az a különös, összetéveszthetetlen zsivaj, a pénztárgép-ciripelés, kocsizörgés és háttér-Vangelis elegye, mindehhez még a provincializmus bája – valóban méltó téma, mozgóképre kívánkozó motívum.

És a hipóillatú csarnokban, a hivalkodó árudömpingben még emberek is dolgoznak, bár mimikrijük tökéletes, hiszen legfontosabb feladatuk, hogy láthatatlanná váljanak, hogy – a hollywoodi filmekhez hasonlóan – eltüntessék önmaguk és a rendszer működését, hogy a vásárlók, elkeseredett gladiátor módjára egyedül maradjanak a vásárolnivalóval. Az önmagát eltüntető jelenlét: nem biztos, hogy éppen így tanítják a továbbképzéseken, de e kimondatlan szabály mozgatja a szupermarket kiszolgáló személyzetét.

Mindezeket a közhelygyanús dolgokat csak azért sorolom, hogy világossá váljon, milyen remek forgatókönyv-alapanyag lehet(ne) egy bevásárlóközpont. Ugyanis Xantus János új (és egyben Meskó Zsolt producer első) filmje, A Morel fiú éppen itt bukik meg: a forgatókönyvön. Mert ugyan az alapötlettel nincs semmi baj: nézzünk a kulisszák mögé, hogyan is működik egy szupermarket. Még a hangvételt is sikerült eltalálni: régi, szép hagyománya van e földön a groteszknek, Xantus sem veti meg, példa rá számos filmje, fogjunk hát egy csomó figurát a cseh újhullám vagy Szomjas filmjeiből, pakoljuk be őket egy high-tech díszletbe, fejeljük meg a dolgot egypár bizarr, sőt börleszkbe illő motívummal, adjunk hozzá egy kis érzelmet, aztán majd meglátjuk.

Szándékoltan ily sommás az előző mondat, éppen a forgatókönyv okán. Ugyanis az ezernyi ötlet, az önálló életre kelő gumikrokodiloktól a mosóport vadászó színésznő-tündéren át a Mozartra trancsírozó hentesig, szóval az ezernyi ötlet sehogyan sem akar összeállni egységes filmmé. Tipikus slapstick-hiba, az ötletemberek túlteljesítettek, de mindez egyszerűen nem fér be A Morel fiú harmincvalahány percébe. Így aztán nincs mód elsimítgatni a szálakat, megtartani a lendületet, a film meg-meglódul, meg-megzökken, hogy helyenként teljesen le is álljon.

Aztán a film (illetve még a forgatókönyv) hirtelen bucskázik egyet, etikai kérdéseket feszegető kamaradrámává alakul át, melynek természetesen semmiféle megoldása nincs, hacsak a végére helyezett szellemes szabadságszimbólumot – az égbe szálló gumikrokodilt – nem tartjuk annak. Ilyenformán a színészek sem képesek mit kezdeni a szerepekkel, hiába kérte fel Xantus és Meskó a legnagyobbakat: egyszerűen nincs terük kibontani a figurákat, hiszen maguknak a figuráknak sincs tere, oly laposak, mint Kamarás Iván életnagyságú vendégváró reklámfotója az egyik gondolasor elején.

A másik nagy probléma már kifejezetten képi: a miliő kérdése. Kétségkívül nagy kihívás egy szupermarket őrjítően tiszta, semmit el nem rejtő, szappanoperára emlékeztető világítási viszonyai közé szürrealisztikus elemeket, szereplőket, mozzanatokat helyezni. Xantus a fényviszonyok megváltoztatása helyett más módszerrel, az erőteljes fragmentálással, a hirtelen fel- és eltűnő, újra megjelenő, „képen kívülről” érkező szereplők alkalmazásával él. Sok apró, egymással kapcsolatban nem lévő töredékre, szegmensre szórja szét a teret, ami szerencsés megoldás, ám a fenti gondok miatt ez sem hatásos igazán.

Nehéz eldönteni, hogy kinek a filmje A Morel fiú: produceri vizsgafilmként készült, Meskó Zsolt a finanszírozáson kívül ötletgazdaként, társ-forgatókönyvíróként, dalszövegíróként is részt vállalt benne. Azt hiszem, inkább ő érzi magáénak a filmet, talán ennek köszönhető, hogy kissé túlvállalta magát, de a produceri munka ellen nem lehet kifogásunk: valóban professzionális módon vezette be a filmet a köztudatba. Arról már nem ő tehet, hogy egyes megátalkodott kritikusok szívesebben néznek egy másik közértes elsőfilmet: a Fekete Pétert.

Ja, és a címről: a legkedvesebb poénért érdemes végigülni a végefőcímet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/07 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4518