|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk még„hol zsarnokság van...”Sneé Péter
A tényfeltáró és értékelő munka lassanként a történészek feladata lesz megint, s a dokumentumfilmek visszazökkennek helyükre. Azt mutatják, amit érvényesen mutathatnak, az embert. Lelkére vadásznak, arcjátékát figyelik, apró rezdüléseit örökítik, amint elhomályosul az emlékező tekintete, vagy görcsbe rándulnak izmai a szörnyű, s – olykor, ritkán – a derűs emlékek hatására.
Eddig főként az áldozatok szólaltak meg, történelmünk kárvallottjai, most a másik oldal nyilatkozik. A recski kényszermunka tábor foglyai után Gyarmathy Líviának és Böszörményi Gézának sikerült szóra bírnia egy korabeli ítélőmestert is, a katonai bíróságon dolgozott Sárközy Endrét. Míg a volt rabok állításaihoz kétség sem férhetett, hiszen minden szavukat a szenvedés hitelesítette, itt már helyénvaló a rendezőnő szarkasztikus kérdéseiben foglalt hitetlenkedés. Mert nem akármilyen bűnök kerülnek terítékre: homályos és bizonyítatlan vádak alapján tucatnyi halálos ítéletet hozott a bíró úr – nyílt politikai nyomásra.
Hogy pontosan mennyit, arra már nem emlékszik, mint ahogyan az általa bitóra juttatottak neveire sem. Ez a döbbenetes! Halálra ítélt, azt sem tudva igazán: kit és miért. A rendező páros nem sorolja elő a leleplező tényeket, magára hagyja nézőit az arccal, csökönyös okossággal ragaszkodik hozzá, szinte sajnálva minden másodpercet, ami az illusztrálás kényszere miatt nem vele telik. Lessük, miként reagál faggatózásukra az ítész, múltjára irányított tekintete mint lágyul el, majd dermed meg ismét, s hogyan jut el a könnyű önfelmentés álságos erkölcsi nyugalmához: „...nagyon sok csúnya dolog történt, mégis úgy érzem, rendben vagyok magammal.” Lehet?
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1614 átlag: 5.51 |
|
|
|
|