|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégAz álmok feleTamás Amaryllis
Szolgálni annyi, mint valamit valaki másért is cselekedni, nemcsak önmagunkért. A nők (és férfiak) félreértelmezett emancipációja óta a szolgálat szónak rossz a csengése. E huszadik századi népmese főhőse, Rosa (Angela Molina) életének értelmét a szolgálás öröme, a jóság, a megértés és a megbocsátás jelenti. Meg sem kísérli, hogy a körülötte élőket „megjavítsa” – s ez egyike ritka csodafegyvereinek –, így lassan, szinte észrevétlenül mégis megváltoztatja a kezdetben brutálisan gusztustalan, falangista Don Pedrót, a farizeuskodó Delgadót, a közönyös-jelentéktelen Diákot. Rosa nem az a polgártípus, aki ösztönei gyengeségének köszönheti emberi és szexuális hűségét. Megbocsátó lénye nem erélytelenséget takar. A szívből fakadó hűséget jóstehetségű paraszt nagyanyjától örökölte, s örökli majd tőle leánya, az erős egyéniségű, mindent megfigyelő Olvido (Carolina Silva). Ők mint egymás alteregói tudják állandóan maguk mellett a másikat: a közben meghalt nagymama, a társadalmi ranglétrán kitartóan emelkedő Rosa, a különös jóstehetségű unoka.
Mindent megérteni annyi, mint mindent megbocsátani – mondja egy francia közmondás, s hirdeti a kibernetikus párválasztás évtizedében bölcs és lírai parabolájával Gutiérrez Aragón.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1142 átlag: 5.65 |
|
|
|
|