|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégGodzilla Mechagodzilla ellenFáber András
A fantasztikus rémfilmek kedvelői között bizonyára közhely, hogy a mecha-Godzilla nem más, mint elektronikus vezérlésű robot-Godzilla, ám az átlagos magyar moziközönségnek ez a szó éppúgy törökül (vagy inkább japánul) cseng, mint a figura eredetijének, a sárkánygyíkok rendjébe tartozó monstruózus őshüllőnek a neve. A film, amelyben feltűnik, egy több évtizede tartó, számos mesterember által készített siker-sorozat sokadik – némiképp hervadt és fantáziátlan – darabja. Az első Godzilla-film 1954-ben készült, Inosiro Honda rendezte: ez volt Japánban a kaiju-eiga (vagyis a szörny-filmek) nyitánya. Az ősidőkből ittmaradt gigantikus rémnek eredetileg a Gojira nevet adták, majd – kelendőnek bizonyuló exportcikkről lévén szó – európai fülnek jobban csengő elnevezést kerestek neki.
A tenger mélyéről felmerülő hüllő lelkialkata nem valami bonyolult: egyre-másra tördeli-tépi-rombolja a makett-erdőket, makett-hidakat és makett-épületeket. Ehhez képest meglepően csekély riadalmat kelt a fegyelmezett japán színészekben, akik körülbelül ugyanolyan faarccal veszik tudomásul a szörnyeteg megjelenését, mint Christian Morgenstern versében a tanár úr, amikor a ló becsönget lakásába, hogy felhozta a zongorakulcsot. Könnyű nekik, ők már bizonyára rengeteg Godzillával találkoztak életükben gyermekkoruk óta. Valamit azért érdemes emlékezetünkben megőriznünk ebből a filmipari tucattermékből: néhány varázsos mondatot egy fekete hegyről, melynek megjelenése az égen szörnyetegeket szabadít a világra, „amikor a Nap nyugaton kel, és a Hold vörösen nyugszik le” – mint tudjuk, e csodás képtelenségeknek minden nép képzeletvilágában nagy szerepük van. Csak attól kell óvakodni, hogy realisztikusan jelenítsük meg őket. Kár, hogy a film készítői eltértek ettől az alapszabálytól.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1248 átlag: 5.51 |
|
|
|
|