|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégRembetikoTamás Amaryllis
A rembetiko népies műdal, a két világháború között a kis-ázsiai menekültek származtatták be Görögországba. Kostas Ferrisz embermeleg filmje a műfaj megszületését, virágzását és tetszhalálát meséli el egy fölkavaró hangú énekesnő (Szotiria Leonardu a játék méltóságával alakítja) és a szmirnai görög kolónia szenvedéssel és szenvedéllyel kikövezett, de mindvégig a létezés örömét sugárzó, hányatott sorsával.
Urbánus dzsungelünkben, „kultúrasokktól” szenvelegve, megbabonáz a mindennapi élethez tartozó rembetiko felzaklató, borzongató varázsa: a kétségbeeséssel keveredő életöröm, az elszánt ellenállás, a vakmerőség. A személyes sorsdémonok elleni mágikus terápia is ez. Nem pusztán érdekes és egzotikus a kis kávéházakban fegyelmezetten egymás mellett ülő énekesek, zenészek látványa – a rembetiko több ennél. Gyógyító szertartás, fergeteges hétköznapi sámánizmus, síppal-dobbal... Énekesei a nemzetiségi identitás ébrentartói, egy népeket összekeverő világtörténelmi áradat közepén. A közösségélmény természetes gyógymódja, tisztító rítusa, az együttlét hivatott megakadályozni a lélek pusztulását, visszaadni a büszkeséget, az erőt. A reményt, hogy a pánsípon játszó Apollón, a lyráját pengető Orpheusz végül mégiscsak győzedelmeskedik Zeusz nyilain és az alvilág fejedelmén. Nem kell más, csak a tehetség, csak „kissé lehajtani a fejet? De a szívet, azt föl, föl, barátaim.”
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1148 átlag: 5.6 |
|
|
|
|