|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégSzerepcsereBaló Júlia
A pénz az isten, de a pénz nem minden. Aztán: a tőzsdén sem élet- és generációfogytiglan biztosítottak a pozíciók, nem szabad mindent egy kém-információra bízni. Továbbá: ne csináljunk embertársainkból bohócot, még kevésbé marionettet. Nem szép dolog. Veszélyes is: lehet, hogy az egyik zsinór elszakad...
Rudolph és Mortimer – mindkettő Duke, hiszen testvérek – ügynöki társaság vezetői. Két öregember, akik egy dollárba fogadnak: vajon a környezete teszi az embert emberré vagy pedig minden eldöntődött már a születésünk pillanatában. A bamba-stréber pénzmágnást kizüllesztik az ügynöki társaságból – ahol pedig fontos szerepe volt –, lezüllesztik az életben. Az utcai fekete, csavargó fiút felemelik a pénzmágnás helyébe, ágyába. Még az angol inast is megkapja. Ez utóbbi a csali. A nézőé. Ugyanis az inas figurája olyan jóra sikeredett, hogy megjelenése pillanatában azt sejteti – lévén angol az amerikaiak között –, hogy majd kemény humorú társadalombírálatot, vagy legalábbis valamiféle igazi komédiát kapunk.
Nem, helyette elkoptatott vígjátéki szituációk, ismerős figurák, szokványos képi-, verbális humor.
A fekete fiú már sikeres üzletember, amikor egy kis „utazásra” az illemhelyre vonul. Ám, alighogy magára csukja az ajtót és rágyújt a varázscigire, meghallja Duke és Duke társalgását, ami világosságot gyújt kábuló agyában, és cselekszik.
A végkifejletre már a néző is meggonoszodik, s amikor az egyik ravasz öreget szívroham dönti a mentők karjaiba, úgy gondoljuk: hál’isten.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1138 átlag: 5.72 |
|
|
|
|