|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégVitorlás a láthatáronKapecz Zsuzsa
Van Margarethe von Trotta híres filmjének, az Ólomidőnek egy jelenete: német kamaszok a második világháború borzalmait mutató filmrészletet néznek, és a koncentrációs táborokat megörökítő képsorok alatt a testvérpár egyik tagja rosszul lesz, kirohan hányni. A Vitorlás a láthatáron főhőse, az 1943-ban, Berlinben kisiskolás Pöszméte, nagyszüleitől hall a lágerek létezéséről, és az ő gyomra is felfordul egy pillanatra, de aztán mégsem történik baj. A rendező, Günter Friedrich ugyanis nagyszerűen ért ahhoz, hogyan kell csúnya dolgokat szépen elmesélni. A múltba rózsaszín szemüvegen keresztül tekint. Ha valaki némafilmmé alakítaná ezt az alkotást, elgyönyörködhetne a barna tónusban fényképezett képekben, a már nosztalgiát kiváltó akkori tárgyakban, ruhákban, hajviseletekben. Friedrich filmje azonban hangosfilm. Az NDK filmgyártásának abba a speciális vonulatába tartozik, amelyik a mostani gyerekeknek mesél a háború alatti gyerekekről; nálunk a közelmúltban A kis Alexandert mutatták be ebből a szériából. Ezeknek a filmeknek általában ugyanaz az erénye és a gyengéje: tehetséges gyerekszereplők lenyűgöző teljesítménye – és a köré tákolt, akadozó történet, logikai ellentmondásokkal. A forgatókönyvíró Peter Abraham meséjétől egyetlen gyerek sem lesz megdöbbent, felkavart vagy bizonytalan. Szeretni fogja a pufók arcú, mindig jólfésült Pöszmétét, és azzal áll fel a zsöllyéből, hogy ez szép film. Olyan szép, hogy nem is lehet igaz.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1374 átlag: 5.45 |
|
|
|
|