KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az utolsó szökés

Faragó Zsuzsa

 

Az úgynevezett „átlagnéző” makacsul szereti azokat a filmeket, amelyek egyszerű vagy bonyolult, szomorú vagy vidám történetet, de: történetet mesélnek el. Bármi jelentkezzen is a filmművészetben – ő ragaszkodik a mese jogához. És a filmművészetben sok minden jelentkezik: szürrealista, dadaista, időfelbontásos film, új hullám, cinéma vérité és dokumentarizmus. Csökken, majd újra nő a hatalma – a sztori marad.

A szovjet filmművészet iparszerű rendszerességgel ellátja az amúgyis epikusabb hajlandóságú szovjet nézőt lineáris szerkesztésű, kellőképpen mai, kellőképpen problematikus, kellőképpen érzelmes novellafilmekkel. Egy olajozottan működő „művészet-ipar” ad tehát magabiztos hátteret az Utolsó szökésnek.

A nagy és népszerű színész, Mihail Uljanov egyéniségére írott film egy nevelő intézet évzárójának reggelétől az éjszakáig terjedő időben kíséri végig a valószínűtlenül lelkes zenekarvezetőt és védencét, a tehetséges trombitást és konok kamaszt. Még szociológiailag is igaz és jellemző az a kép, amit a rendező elénk rajzol a mai szovjet valóságról: a lakótelep, az érzelmileg elhagyott gyerekek, a válás, a „modern zene” és az orosz asszonykórus vetélkedője a kultúrházban, és nem utolsó sorban a Nagy Háború veteránja, a csudabogár. Mellén kitüntetésekkel, lábát húzva, szívbetegen is lohol és lobog, és ebbe az érzelemszegény, elbizonytalanodott korba hoz üzenetet a régmúltból – magatartásmintát. Tehát szociológiailag hiteles film, de főképp a blickfang nélkül egymást követő képekből áradó szomorúság teszi igazzá. Csupa tanácstalan színész-arc, csupa „neki is igaza van, de őt is megértem” helyzet, csupa szív-szorítóan kilátástalan vita. Egy nemzedéktől búcsúzik ez a film családias bánattal s az újakat üdvözli tétován.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/11 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5986