|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégNimfa a lápvilágbanCsantavéri Júlia
A kis lengyel falut, ahol a történet játszódik, mocsár választja el a külvilágtól. A mocsáron túli valóság megfoghatatlan és idegen a falusiak számára. Ha néha érkezik is onnan valaki – általában a hivatal képviselője –, minden marad a régiben.
A mocsáron innen olyan az élet, mint akkor lehetett, amikor a Jóisten még gyalogszerrel járta a világot, jutalmazott és büntetett, érdem szerint. Leszczyński bensőséges, tiszta képsorokban mutatja be ezt az életet, ahol a munka ősi szabályai és a vallási parancsok, meg a vallásnál ősibb babonák irányítják a mindennapokat. Az álom és az ébrenlét, a vágyak és a realitás képei olyan magától értetődő természetességgel fonódnak össze ebben a filmben, ahogyan a babonás hit elemei keverednek a tapasztalatok valóságával. A régi és az új találkozásakor az emberi kíváncsiság, az értelem és a kiválni akarás vágya ütközik össze azzal a mélyen gyökerező érzelem- és hagyományvilággal, amely ugyan röghöz kötöttséget és tudatlanságot is jelent, de egyben a közösség összetartó erejét is adja, odakapcsolja az egyént a faluhoz; az emberekhez, a tájhoz.
A film hőse, Barosevic parasztgazda még a saját nevét sem tudja pontosan, hiszen a faluban elegendő annyi, ahogy az emberek szólítják, de mindent tud fáról, állatról, emberről, amit ebben a világban tudni érdemes. A fiatal tanítónő érkezésével ez a magabiztos ember fokozatosan elveszíti belső egyensúlyát, megrendülnek a világról, munkáról, szerelemről alkotott elképzelései, míg végül szembe kell fordulnia a közösséggel. A szelíd iróniával induló történet szinte észrevétlenül fordul tragédiába. A rendező képes arra, hogy mindvégig egyensúlyban tartsa a két „oldalt” – hogy a fában élő lélek hiedelmét éppen olyan valóságként kezelje, mint az iskola világát. Így költői erővel, hamis nosztalgia nélkül tudja felmutatni a természetközeli közösségben élő ember szemléletének feledésbe merülő értékeit.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1390 átlag: 5.57 |
|
|
|
|