|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégCsillaghullásGreskovits Béla
Archaikus korok népei érintetlen ifjakat áldoztak a háború, a harag isteneinek. Ősrégi szokásuknak állítunk öntudatlanul emléket, valahányszor az „ártatlan”-t az „áldozat” jelzőjeként használjuk.
Talankin filmje arról szól, hogyan tette civilizációnk második világháborúja újra élővé e szókapcsolatnak a civilizáció előtti értelmét. A Csillaghullás hőse, Misa, ártatlan áldozat. Serdülő-katona, aki az iskolatáskát cserélte tölténytáskára, az ifjúkor álmait súlyos sebesülése lázálmaira. Érintetlen legényke, akiben már a film nyitó képsorában szentképpé magasztosul egy fájdalmas szép női arc, aki számára a mezítelen női test a fürdető asszonyok anyás testének emlékét jelenti, a szerelem pedig a gyermekkori egymásratalálás civakodó boldogságát.
Sebesülten, egy frontkórházban szembesül a ténnyel, hogy „férfivá” alázták az öldöklés és félelem poklában, mielőtt férfivá avathatták volna a szerelem szép, emberi szertartásaiban. E problematika megérdemel egy filmet. Egy, a Csillaghullásnál igényesebb és eredetibb filmet. Talankin – mintha eleve nem bízna választott tárgya saját belső gazdagságában, vagy a néző fogékonyságában, minduntalan a témán kívüleső szépségnek megidézésével tereli el figyelmünket amúgy is vontatott alkotása mondanivalójáról. Kamerája hosszú percekig méláz az alkonyi folyó lomha fenségén, elbámészkodik a romos házfalakon tanyát vert sárgás gombák és zöld penészfoltok Sztalkerből ismert esztétikumán, miközben kis kamasza elárvultan csetlik-botlik kidolgozatlan, erőtlen szerepében, tapasztalt katonatársai és a szerelemre éhes nőnemű ártatlanok között. Bensőbb és hitelesebb bizonyítékok híján főként a kislegény által, s a kislegényért hullatott könnyek érzékeltekik Misa sorsának tragédiáját. Csakhogy míg a kamaszos feszélyezettség szívszorító hátterének értő megjelenítése talán könnyet csalna a néző szemébe, a Csillaghullás könnyáradata csak feszélyezi.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1154 átlag: 5.57 |
|
|
|
|