|
Év
1980/február
|
Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
N. N.: A magyar film – ma
Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
Molnár Gál Péter: Fedora
Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
Loránd Gábor: Vállalom, főnök
Veress József: Karrier
Koltai Ágnes: A fekete halál
Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
Zalán Vince: Skalpvadászok
Galgóczy Judit: A halott vissztér
Bikácsy Gergely: Megközelítések
Bende Monika: Oké, spanyolok
Csala Károly: Irány: Belgrád!
Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
Faragó Vilmos: Kijön a tévé
Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
N. N.: Posta
|
|
|
|
|
|
|
Láttuk mégA csereZilahi Judit
Illetlen dolog olyasvalamit számon kérni, amire nem is kaptunk ígéretet. És mégis: noha a litván köztársasági stúdió produkciója, A csere főcímében csupán egy „Jurij Trifonov hasoncímű kisregényének motívumain alapuló” filmet ígér, ez a pompás, gazdag kisrealizmussal megírt Trifonov-mű túlságosan jó ahhoz, semhogy elleplezhetnénk csalódottságunkat a belőle készült film láttán. Az a paradox helyzet állt elő itt, hogy míg a kisregény csupa telibe talált kép, sokdimenziós figura, ügyesen alkalmazott flash back, a film megközelítési módja verbális, ami előregörgeti, az nem a helyzetek képi megfogalmazása, csak szó, szó, szó. Alapvetően elhibázott a film koncepciója: a drámai meglepetés köztudomásúan nem az, ha a kutya harapja meg az embert, hanem ha az ember harapja meg a kutyát. A kisregényben ez valóban így történik, egy ízig-vérig erkölcsös, jó családapa és jó fiú kényszerül a súlyos lakásgondok miatt arra, hogy haldokló anyjának társbérleti szobájára spekuláljon. A filmben épp azáltal sikkad el a dráma, hogy a főhőst környezetének tagjai számos hosszadalmas tirádában már eleve erkölcstelennek bélyegzik, és így semmi váratlan nem történik, amikor végre-valahára sor kerül a lakás körüli machinációkra.
Előrebocsátván, hogy a rendezőnek szíve joga, hogyan él a feldolgozott kisregény motívumaival, fenntartásunkat kell kifejezni módszere iránt, mellyel a film kétharmadát hagyja leperegni, mielőtt a fő témára, a címben is megőrzött lakáscserére rátér. Az első kétharmadban minden bizonnyal épp ezért keletkezett a vákuum, amit aztán kínos igyekezettel töltenek ki a főhős „erkölcstelenségét” exponáló jelenetek. Tagadhatatlan erénye viszont a filmnek, hogy szűk szoba belsőivel jól kelti életre Trifonov súlyos, komor, sötét tónusú képi világát.
Cikk értékelése: | | | | | | | | | | | | | szavazat: 1132 átlag: 5.51 |
|
|
|
|