|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1980/február
|
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága
• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!
• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta
|
 |
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégÖrdögűzés Emily Rose üdvéértWostry Ferenc
Hogyan próbál a liberális Hollywood az amerikai társadalmat vezető militáns-fundamentalista jobboldalnak kedvére tenni? Ezzel a lagymatag filmmel például. Baj csak akkor van, ha közbeszól a filmesek lelkiismerete, és – bár a „szellemi elnyomóknak” néha továbbra is be akarnak hódolni –, némi tényszerűséget is szeretnének a történetbe belevinni. A konfliktus elkerülhetetlen.
Emily Rose halott. Belehalt a rajta elvégzett ördögűzésbe, a testére mért kínokba. Moonre atya az elsőszámú gyanúsított, a rituálé kivitelezője. Nem érdekli ha elítélik, nem érdekli, ha megvetik: ő csak tanúskodni szeretne, Emily történetét a világgal megosztani. Visszaemlékezések sorozatán keresztül tárul fel előttünk a szerencsétlen lány sorsa (amelynek alapja az 1976-ban valóságosan elhunyt német Annalise Michel története).
Sugalljanak a reklámok bármit, az Ördögűzés Emily Rose üdvéért nem horrorfilm, hanem amolyan bírósági dráma, illetve filmes maskarába bújtatott összecsapás a hit és az élet tényei között. Előbbinek túlságosan száraz, utóbbinak idegesítően bizonytalankodó. Az még valahogy elmegy, hogy a védelem képviselője, az a figura, akivel leginkább szimpatizálnunk kellene, bár szakmai szempontból hajmeresztően inkompetensnek, tárgyalótermi fellépései során pedig szánalmasan szétesettnek bizonyul, a filmes univerzum törvényeinek hatására mégis kvázi-győzedelmeskedik. De hogy a film saját alapvetésében csatlakoznom kelljen, abban, hogy kiegyensúlyozott, pártatlan lenyomatát adja a történetnek, az már sok: hiába a végkifejlet, a sztori objektív megítélését erőltető felhangja, ha közben unos-untalan olcsó, és ráadásul teljesen erőtlen ijesztgetésekkel meg egyéb horror-klisékkel szeretnének meggyőzni Emily Rose passiójának természetfeletti voltáról. Épp az ellenkezőjét érték el vele, a film végére csupán abban voltam teljesen biztos, hogy Emily Rose-t az emberi butaság ölte meg.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1491 átlag: 5.46 |
 |
|
|
|
