KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Szent Lajos király hídja

Békés Pál

 

A Szent Lajos király hídja látványosan (moziról lévén szó, hogyan is másként?) bizonyítja, mi minden nem elegendő egy élvezhető filmhez. Nem elég a nemes nyersanyagként szolgáló Thornton Wilder-kisregény. Nem elég a szereplőgárdában felvonultatott nagyágyúk sora, egyebek közt Robert De Niro, Harvey Keitel, Geraldine Chaplin. És nem elég a korhűnek tetsző dús jelmezek tömkelege, melyekben a színészek a mozgásképtelenség határán evickélnek a vásznon. Amikor a perui alkirályt alakító (szintén Oscar-díjas) F. Murray Abraham gallérjának kalodájában és mellközépig omló parókájának súlya alatt nyögve sietteti az eseményeket, mondván, meg kell fulladni ebben a melegben, mélységesen egyetértünk vele, ám a halk derű nem a rendezői szándéknak megfelelően buzog fel bennünk, hanem amúgy civil módra.

A kiglancolt díszletek között folydogáló események (a helyszínül szolgáló XVIII. századi Perunál tisztább és hulladékmenetesebb övezetet nem látott még a filmvilág) kevés érzelmet korbácsolnak fel a nézőkben, katarzist pedig semmiképpen, még az  Inkvizíció által  könyvével együtt máglyára ítélt, és ott melankolikus arccal lobogó Juniper atya láttán is csak az jut eszünkbe: nyilván neki is melege van, mint korábban a perui alkirálynak.

A regény, melynek megfilmesítésére a korábban inkább színésznőként és színpadi szerzőként ismert  forgatókönyvíró-rendező kísérletet tett, a sors és a véletlen esélyeinek, a Gondviselés  létének vagy hiányának nagy példázata,  mely a Lima határában leszakadt hídról a halálba zuhant öt áldozat történetében meséli el, miért volt törvényszerű, hogy akkor és ott éppen ők voltak a hídon. Az események nyomába eredő, mai szóval oknyomozó riporterként dolgozó Juniper atya hét évet áldoz az események földerítésére, ám a történtekről írott krónikája kivívja az egyházi felsőbbség haragját, és máglyán végzi. Mindez természetesen szolgálhatna egy ragyogó film alapanyagául, ehhez azonban az amerikai klasszikust tisztelő, szöveghű, emelkedett narratív unalom helyett feszes forgatókönyv kell, amit a forgatókönyvíró Mary McGuckian nem készített el, a rendező Mary McGuckian viszont bedőlt a forgatókönyvírónak, és ez lett a vesztük, mindkettőjük veszte.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8493