KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/február
• Bereményi Géza: A rácson innen és túl Vasárnapi szülők
• Kardos István: Hatszor szökött, mindig egyedül Jegyzetek a Vasárnapi szülők forgatókönyvéhez
• N. N.: A magyar film – ma
• Lukácsy Sándor: Kaland, terror, történelem? Élve vagy halva
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: „Itt fölfelé haladunk, bukásról bukásra” Nyugatnémet filmhét Budapesten
• N. N.: A Nyugatnémet Filmhét filmjei
• Papp Zsolt: Frau Bundesrepublik Maria Braun házassága

• Petrovics Emil: Köszönet Bergmannak Varázsfuvola
• Dániel Ferenc: Öt kis tézis a kalandfilmről
• Pošová Kateřina: „Mindenkinek joga, hogy felnőttnek tekintsék” Prágai beszélgetés Vera Chytilovával
• Takács Ferenc: Antizarándok és sci-fi hős AZ ötös számú vágóhíd
• Hegedűs Tibor: Igazi férfit és szerelmet Asszony, férj nélkül
• Presser Gábor: Mert a filmzenét többen írják
• Báron György: A svéd lelkifurdalás Stockholmi beszámoló
LÁTTUK MÉG
• Loránd Gábor: Pantaleón és a hölgyvendégek
• Molnár Gál Péter: Fedora
• Sólyom András: A madarak is, a méhek is...
• Loránd Gábor: Vállalom, főnök
• Veress József: Karrier
• Koltai Ágnes: A fekete halál
• Bikácsy Gergely: Egy egészen kicsi kispolgár
• Zalán Vince: Skalpvadászok
• Galgóczy Judit: A halott vissztér
• Bikácsy Gergely: Megközelítések
• Bende Monika: Oké, spanyolok
• Csala Károly: Irány: Belgrád!

• Ciment Michel: Ihlet és áporodotság
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Kijön a tévé
• Ökrös László: Ezer év Újra a képernyőn
• Juhász István: Jutalomjáték Nicolaj: Holtodiglan
• Kristóf Attila: Vérrel, verítékkel Humor a tévében 2.
• Molnár Gál Péter: Nekrológszerű előszó egy Jean Gabin-sorozathoz
• N. N.: Mutatóujj
KÖNYV
• Pörös Géza: A válogatás zavarai Az Ötlettől a filmig újabb köteteiből
• Csala Károly: Szovjet kismonográfia Kovács Andrásról
POSTA
• N. N.: Posta

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Krónika

Michel Serrault (1928–2007)

Bikácsy Gergely

 

Philippe Noiret után fél évvel július végén meghalt Michel Serrault is. Az utóbbi évtizedek két nagy, hasonló pályafutású francia filmjátékosa nincs többé.

Serrault nemcsak a komikus szerepek, de mindenféle filmszínészi lehetőségek óriása volt: egyaránt tudott vígjátékban és tragédiával terhes filmtípusban kiválót nyújtani. Komédiásként lett népszerű: az Őrült nők ketrece a világ minden közönségét meghódította. Aztán kiderült, kicsiny volna neki az a skatulya, kitört belőle.

„Csikorgó komédiák” – a francia szóhasználatban önálló műfaja ez a humornak, a kellemetlen, fekete, baljós vagy horzsoló komédia. Ez volt az ő terepe. Akkor is jelentékeny színész lett volna, ha nem találja meg Bertrand Blier a maga kíméletlen szürreáliáihoz. Megtalálta volna a többi rendezőjét, de nagy művészi szerencse, hogy közös utat választottak. Bertrand Blier több szürreális és fejenálló tragikomédiájában bűn-óriás volt. (Estélyi ruha; Hidegtál – de nem sorolom tovább, hiszen e kettőt sem ismerhette meg a magyar nagyközönség.)

Természetes, hogy Blier jutalomjátékában (Színészek) a francia film mindegyik nagy figurájához hasonlóan önmagát játszatta vele. Sértődős, kegyetlen, és összeomlani kész, bosszúálló figurát.

Blier tudta, látta, hogy Serrault-nak kiszámíthatatlan, „gyilkos” humora van. A magyar közönség, ha épp a remekműveiben alig - mégis sok filmben látta, az Őrült nők ketrece, a Kisvárosi fojtogató (Chabrol), meg a Zsaroló zsaruk óta. Azt itthon nem tudták, hogy hazájának filmgyártásában régóta „intézmény” lett: ott ugyanis a sötéten haragvó, élesen szellemes humort becsülik. Nelly és Arnaud úr, 1995: Claude Sautet egyik utolsó filmjének idős, szerelmét titkolni vágyó „ura” igazából nem úriember, hanem dühöngését elfojtó, álcából megöregedett férfiú. „Albert, a fura fazon” – méltatták egyik szerepét. Különc öregeket hozott színre (vászonra). Gonosz különcöket. Ez a gonoszság, gyűlölet, szeretet, esendőség együtt színezte szerepeit. Leginkább egy öreg, éles karmú, gonoszul értelmes macskához hasonlított a színészete. Kivert kutyához, aki tegnap és holnap a legúribb sorban volt vagy lesz – harapni azonban mindig kész. Sohasem lehetett kiszámítani.

Halálakor az Őrizetbevételt vetítette műsorváltozással az egyik francia tévéállomás. Jeges, puha figurát játszott Claude Miller filmjében: elkényeztetett sztárügyvédet a szakadék szélén. Halál felé hajszolt, bűnösnek hazudott, alávalóan megalázott rossz embert. Akit azért lehet kijátszani, becsapni, mert igazabbul tud gonosz lenni, mint aki bután felpofozza.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/10 03. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9127